Folytatódik a hadjárat a székely zászló ellen

A háromszéki prefektus folytatja az elődje által elkezdett hadjáratot a székely zászló elleni. Dumitru Marinescu a napokban indított pert a Kovászna megyei és a Sepsiszentgyörgyi önkormányzat ellen, mivel kitűzték székházaikra a székely zászlót.

 A prefektus elmondta,  korábban mindkét önkormányzatnak felszólítást küldött, de mivel nem távolították el a kék-arany lobogót, most beperelte az intézményeket. Kovászna megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor leszögezte: megkapta a bírósági értesítést, hogy eljárás indult az intézmény ellen, viszont nem fogják bevonni a székely zászlót, hanem bíróságon próbálják megvédeni igazukat. Az önkormányzati elnök úgy látja, az elmúlt időszakban elharapódzott magyarellenes hisztéria már a bírósági döntésekben is megmutatkozik, a bírák ugyanis politikai döntéseket hoznak.

Mint arról beszámoltunk, múlt héten született meg az első ítélet székelyzászló-ügyben. A brassói táblabíróság törvénytelennek nyilvánította a háromszéki Uzon község polgármesteri hivatalára kitűzött székely zászlót.

A háromszéki prefektúra idén már több önkormányzatot is beperelt a kék-arany lobogó kitűzése miatt, így zajlik a bírósági eljárás Árkos, Barót, Kézdivásárhely, Kökös és Lemhény ellen is. Most pedig Sepsiszentgyörgy és a Kovászna megyei tanácsát perelte be székely zászló használata miatt. Tamás Sándor ennek kapcsán rámutatott: az elmúlt időszakban egyre több székelyföldi portán jelenik meg a kék-arany lobogó, és a térségben jóval több magánlakás van mint polgármesteri hivatal.

Kapcsolódók

Kimaradt?