Belevágna az aláírásgyűjtésbe az RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzésének brüsszeli elutasítása ellenére is belevágna a kezdeményezést támogató egymillió európai aláírás összegyűjtésébe – erősítette meg az MTI-nek szombaton Borbéy László a maszol.ro korábbi információit.

A szövetség politikai alelnöke azt nyilatkozta, felvetette az RMDSZ-ben az aláírásgyűjtés feltétlen elindítását, de erről várhatóan csak jövő csütörtökön, a szövetség Állandó Tanácsának ülésén születik döntés.

Borbély László úgy vélte, "nem lenne szabad kihűlni hagyni" azt a szolidaritást, amely az Európai Bizottság által visszautasított javaslatcsomag kidolgozásakor kialakult az európai kisebbségek körében.

"Úgy tudom, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) is szívesen vállalná, hogy az elutasítás ellenére is nekilássunk az aláírásgyűjtésnek" - fogalmazott Borbély László. Szerinte az aláírásgyűjtés sikere megmutathatná az Európai Uniónak, hogy "nem lehet csak úgy lesöpörni százmillió kisebbségi európai állampolgár akaratát az asztalról". 

Borbély László hangsúlyozta, a kisebbségvédelem kérdése nemcsak magyar, hanem összeurópai ügy. Értelmezése szerint nem lehet kudarcnak tekinteni a polgári kezdeményezés bejegyzésének az elutasítását, hiszen általa közel száz európai kisebbséget állított maga mellé az RMDSZ. "Ez önmagában is siker" - értékelte az alelnök. 

Kapcsolódók

Kimaradt?