Lehet, hogy postán érkeznek az egészségügyi kártyák

A tervek szerint mintegy 16 millió egészségügyi kártyát, amelyet Állami Nyomda nyomtat ki, postán fogják kiküldeni a jogosultaknak, és nem a polgármesteri hivatalokon keresztül osztják szét – írta a Transindex szerdán. A portál szerint eddig 1,1 millió kártyát nyomtattak ki, és folytatják a munkát, amíg kész nem lesz az összes jogosult egészségügyi kártyája. Victor Ponta miniszterelnök úgy véli, az egészségügyi kártya programja révén a csalások és a bürokrácia által okozott problémák előfordulása lényegesen csökkenni fog.

Múlt héten az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) elnöke, Cristian Buşoi bejelentette, reméli, két héten belül döntés születik a kártyák kiosztásának mikéntjéről. Még júliusban azt nyilatkozta, az év végéig 7,5 millió kártyát nyomtatnak ki, de a felhasználóknak csak azután osztják ki, miután az orvosok, kórházak és laboratóriumok beszerzik a megfelelő leolvasókat, vagyis 2014-től.

Kapcsolódók

Kimaradt?