A kamaszoknak több mint fele fogyasztott már alkoholt

A romániai tinédzserek közel 4 százaléka próbált már ki valamiféle drogot, és ez az arány 5,4 százalékra emelkedik a 14 éven felüli kamaszok esetében. A 18 év alatti fiatalok 42 százaléka legalább egyszer fogyasztott már alkoholt – olvasható az oktatási minisztérium és az UNICEF által kedden bemutatott tanulmányban.

A Romániai tinédzserek helyzete című tanulmány szerint a 14 év fölötti kamaszoknak több mint fele fogyasztott már alkoholt legalább egyszer, míg a 14 év alattiak 21 százaléka vallotta ezt. A 14. évüket betöltött fiúkamaszok 57 százaléka fogyasztott már szeszes italt, a lányoknak azonban csak 27 százaléka, és különbség van a városon és a vidéken élők között is: előbbieknek 50, utóbbiaknak 32 százaléka ivott már alkoholos italokat.

A kamaszok majdnem egy negyede (23 százalék) cigarettázott már legalább egyszer életében, az arány magasabb (33 százalék) a 14 év feletti kamaszok esetében, míg az ennél fiatalabb tinédzsereknek 6 százaléka gyújtott rá. A városi kamaszok 28 százaléka, a falun élők 19 százaléka cigarettázott már.

A tanulmány szerint a tinédzserek 3,8 százaléka próbált már ki valamiféle drogot, és ez az arány 5,4 százalékra emelkedik a 14 éven felüli kamaszok esetében, a városon élők körében pedig még magasabbra.

A felmérés fiatalokra reprezentív országos mintán készült, a hibaküszöb +/-3,9 százalék, a megbízhatósági mutató pedig 95 százalékos. Az Országos Statisztikai Hivatal szerint Romániában 2 012 709, 10 és 18 év közötti tinédzser él, az ország lakosságának 9,43 százaléka tartozik ehhez a korosztályhoz.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?