„Vészesen fogynak” a székelyföldi románok

A székelyföldi románok „vészes fogyására” hívta fel a figyelmet Ioan Lăcătușu, a Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ vezetője, aki szerint a térségben élő románok önazonosságának a megerősítésére fokozottabb és hatékonyabb állami támogatásra lenne szükség.

A központ egy tanulmányt tett közzé, amely a székelyföldi románság demográfiai helyzetét vizsgálja. A Krónika napilap által hétfőn idézett tanulmány szerint Kovászna megyében a románok száma az elmúlt tíz évben 18 százalékkal csökkent, míg Hargita megyében 20 százalékkal kevesebb román él.

Megállapítja, hogy a székelyföldi románok gyorsabban fogyatkoznak az országos átlaghoz, illetve a romániai magyarok csökkenési átlagához képest. A dokumentum szerint a románok elvándorlásához az általános gazdasági és szociális okok mellett hozzájárul az is, hogy a helyi magyarok intoleránsak a románokkal szemben, akiket hátrányos megkülönböztetésben részesítenek. Ez a diszkrimináció különböző formákban nyilvánul meg - írja a tanulmány -, így például egy munkahely elfoglalása a magyar nyelv ismeretéhez van kötve a köz- és magánszektorban egyaránt.

A tanulmány szerint a székelyföldi románok „elvándorlásra és asszimilációra” vannak ítélve olyan körülmények között, hogy 112 település közül 71-ben a románok száma nem éri el a száz főt. A tanulmány szerint az államnak erőteljesebben kellene gyakorolnia alkotmányos jogait a térségben, olyan intézményi és törvényes keretet kellene kidolgoznia, amely segíti a román identitás megőrzését - olvasható a Krónikában, amely megállapítja, hogy a szóban forgó központ a székelyföldi román ortodox püspökség holdudvarába tartozik.

Kimaradt?