Későbbi időpontra halasztja az RMDSZ a székelyföldi tüntetést

Későbbi időpontra halasztja az RMDSZ a szeptember végére tervezett székelyföldi tüntetést a régióátszervezés ellen. Ezt a szövetség sajtóirodája közölte kedden, a főtitkárság heti ülése után.

Kovács Péter főtitkár tájékoztatása szerint a halasztást az indokolja, hogy az RMDSZ aláírásgyűjtéseket követően helyi népszavazásokat szervez a régiósítás témakörében. A politikus leszögezte: támogatandónak ítélnek meg minden olyan utcai megmozdulást, amely a régióátszervezéssel kapcsolatban a magyar közösség érdekeit képviseli, és amely nem szolgál kampánycélokat, ám a tüntetések kezdeményezését nem versenyfutásként kell kezelni.

„A közösség erejének a felmutatása mindannyiunk célja. A régióátszervezés időpontjával és mikéntjével kapcsolatban a kormánykoalícióban is ellentmondásos vélemények fogalmazódnak meg, muníciót kell tartalékolni egy esetleges újabb tüntetésre, amelyet a politikai szempontból legmegfelelőbb pillanatban kell megszervezni” - foglalt állást a főtitkárság.

A keddi ülésen a főtitkárság áttekintette a régiósítás témakörében kezdeményezett népszavazások technikai és szervezési részleteit, illetve a szeptember hónap végére tervezett tüntetés kérdését. Kovács Péter főtitkár elmondta, hogy önkormányzati vezetők és szakértők kidolgozták a népszavazási folyamat metodológiáját, ennek értelmében az RMDSZ Hargita, Kovászna és Maros, illetve Bihar, Szatmár és Szilágy megyékben kezdeményez aláírásgyűjtést, amelyet követően a helyi tanácsok határozatban írják ki a helyi népszavazásokat.

A főtitkárság ülésén célként fogalmazták meg, hogy nem elegendő csupán a törvény által megszabott minimális, a szavazati joggal rendelkező lakosság 5 százalékának megfelelő aláírásszámot összegyűjteni, hiszen ez az alkalom egy jó lehetőség a Szövetség álláspontjának, elképzelésének a népszerűsítésére, illetve a lakossági elvárások begyűjtésére. Az ülésen megállapították, hogy szeptember közepe egy reális határidő a folyamat elindítására.

A népszavazáson megfogalmazandó kérdések tekintetében a főtitkár hangsúlyozta: a közvélemény, és gyakran a média is összemossa a gazdasági fejlesztési régiók, illetve a közigazgatási hatáskörrel rendelkező régiók helyzetét. Ez két teljesen különálló fogalom, ezért a népszavazáson mindkettőre rá kell kérdeznünk - mondta Kovács, majd leszögezte: gazdasági fejlesztési régiók Romániában eddig is voltak, ezután is lesznek, mert Európai Uniós kötelezettség, az RMDSZ pedig kiáll a törvénytervezetében megfogalmazott, 16 régiót számláló elképzelése mellett.

A közigazgatási régiók létrehozását az RMDSZ egyértelműen elutasítja, mert fölösleges, költséges, bonyolítja az amúgy is sokszor átláthatatlan bürokráciát, illetve centralizál a decentralizáció helyett.

Kapcsolódók

Kimaradt?