Találgatják, hogy hol lehetnek a Rotterdamból lopott festmények

Újabb találgatások láttak napvilágot arról, hogy hol lehet az a hét nagy értékű festmény, amelyet a rotterdami műcsarnokból (Kunsthal) lopott el tavaly ősszel három román állampolgár, írta kedden az MTI. Az ügyvédek szerint állítólag öt festményről az egyik fő vádlottnak tudomása van, hogy kinél vannak, másik két festmény pedig a belgiumi illegális műkincspiacra került.

Kedden kezdődött meg Romániában az a per, amely az évszázad műkincslopásaként emlegetett rotterdami festményrablás hat vádlottja ellen indult Romániában. A per halasztással kezdődött, így szeptemberben folytatódik, de az ügyészség kedden csaknem két órán át hallgatta ki Olga Dogarut, aki az egyik vádlott édesanyja. Az ügyészek nagy értékű károkozás miatt emeltek vádat ellene, hiszen korábban kijelentette, hogy elégette a birtokában lévő festményeket, majd megváltoztatta vallomását, és cáfolta a károkozást. Cătălin Dancu, az asszony ügyvédje a keddi meghallgatást követően újságíróknak elmondta: a nő újból megerősítette a vádhatóság előtt, hogy nem égette el a festményeket, hanem azokat egy számára ismeretlen férfi vitte el Carcaliuból, ahol lakik. Dancu szerint ezért egyedül Radu Dogaru, a nő fia tudhatja, hogy kihez kerültek a festmények.

Az ügyvéd megerősítette, hogy Radu Dogaru korábban egyezkedni próbált a hollandiai ügyészséggel, és felajánlotta, megmondja hol van öt festmény, ha Hollandiában folytatják ellene a vizsgálatot. A holland ügyész ezt visszautasította azzal, hogy nekik mind a hét festmény kell. Dâncu szerint Dogaru nem kíván együttműködni a román hatóságokkal.  A román média szerint azért ajánlott fel Dogaru csak öt festményt, ugyanis kettőtől állítólag már Belgiumban megszabadultak, és azok a műkincsek ottani feketepiacára kerültek. A magángyűjteményből rendezett kiállításról Pablo Picasso Arlequin-fej, Henri Matisse Fehér és sárga ruhában olvasó nő, Claude Monet Waterloo híd és a Charing Cross híd című munkái, valamint Paul Gauguin Nő nyitott ablak előtt, a művész menyasszonya című képe, valamint egy Meyer de Haan-önarckép és Lucian Freud Nő behunyt szemmel című alkotása tűnt el. 

Kapcsolódók

Kimaradt?