Elhalasztották a festményrablók perét

Halasztással kezdődött kedden Bukarestben a hollandiai festménylopás romániai pere, amelyben több személyt azzal vádolnak, hogy az évszázad legnagyobb festményrablását hajtották végre tavaly a rotterdami műcsarnokban (Kunsthal), ahonnan hét nagy értékű alkotást vittek el. A következő tárgyalást szeptember 10-re tűzték ki.

A 18 millió euróra biztosított festményeket - köztük Picasso, Matisse, Monet, Gauguin műveit - a mai napig sem sikerült megtalálniuk a hatóságoknak. Felmerült annak gyanúja, hogy elégették őket.

A vádlottak egyik ügyvédje kedden újfent úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy a vádlottak megváltoztatták korábbi vallomásukat, miszerint megsemmisítették a festményeket, és mind a hét remekmű ép. Az ügyvéd azonban nem közölte, hogy hol találhatók.

Összesen hat vádlottja van az ügynek, akik közül az egyiket még nem sikerült elfogniuk a hatóságoknak, ellene távollétében zajlik a per. A lopásnak három fő gyanúsítottja van, közülük két férfi Tulcea megye Caracliu településéről (Délkelet-Románia) származik.

A vádirat szerint ők hatoltak be a múzeumba, a harmadik férfi a gépkocsit vezette a lopáskor. Az ügyészek vádat emeltek még egy férfi ellen, aki megpróbált segíteni a festmények eladásában, őt bűnpártolással vádolják.

Az ügy vádlottja az egyik caracliui férfi édesanyja is, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy elégette a festményeket, mert megijedt a fia elleni vizsgálattól, és meg akarta semmisíteni a bizonyítékokat. Később az asszony megváltoztatta a vallomását, és kijelentette, hogy nem dobta tűzre az alkotásokat.

A múlt héten a román nemzeti történelmi múzeum nyilvánosságra hozta annak a szakértői vizsgálatnak az eredményét, amelynek során megvizsgálták a nő lakásán lévő kályhában talált hamumaradványokat. A szakértők szerint a szóban forgó kályhában legalább három darab 19. századi festményt égettek el, de nem erősítették meg, hogy a lopott alkotásokról lenne szó. Ugyanakkor az egyik vádlott ügyvédje kétségbe vonta a szakértői vizsgálat szakmaiságát, és elmondta, hogy kérni fogja a vizsgálat megismétlését híres külföldi múzeumokban.

A román szervezett bűnözés elleni ügyészség kedden ismét kihallgatta az asszonyt, akinek tudomására hozzák a szakértői vizsgálat eredményét. A hatóságok abban reménykednek, hogy a vádlottak közül valaki vallani fog, és elmondja, mi lett a képek sorsa.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?