Ősszel indul a szórványkollégium, még szükség van pénzre
Ősztől nyitná kapuit a szászrégeni szórványkollégium, az elkezdett munkálatok befejezéséhez adományokat várnak.
Huszonöt éves szerződést kötött a Római Katolikus Egyházközség és Ady István református lelkész által vezetett Szivárvány Alapítvány. A szerződés értelmében a szórványiskolát működtető alapítvány huszonöt éven át ingyenesen használhatja az egyház tulajdonában lévő ingatlant, melyet teljes egészében felújít és szórványkollégiumként működtet.
„Rendkívülinek tartom a szászrégeni civil, egyházi és érdekképviseleti összefogást, melynek eredményeként, már nemcsak nem csak beszélünk, álmodozunk, tervezgetünk a Felső-Maros menti magyar oktatás jövőjéről, hanem elkezdődött egy újabb szórványkollégiumnak otthont adó közösségi épület tatarozása, átépítése is” – fogalmazott Brassai Zsombor az RMDSZ, Maros megyei szervezetének elnöke.
A pozitív előjelű történetben óriási szerepe van Ady István magyarfülpösi lelkésznek, aki kisebb léptékben, de már megvalósított egy kis kollégiumot, amely révén nemcsak a helyi oktatás jövőjét biztosította, hanem tulajdonképpen a Mezőségi és Felső-Maros menti tanyavilágban kallódásra ítélt magyar gyerekeket mentett meg – fejtette ki Brassai.
A jó példának láthatóan foganatja van a szászrégeni magyar közösségben, hiszen a két hónappal ezelőtt szervezett tanácskozást követően helyi vállalkozók fogtak össze a katolikus egyháztól bérelt ingatlan felújításához, így minden esélye meg van annak, hogy ősszel a szászrégeni kollégium is megtelik magyar gyerekekkel, és ez által erősödik a magyar nyelvű oktatás is.
A felújítási munkálatok két hete kezdődtek el, a beruházás összértéke közel kétmillió lejbe kerül. A tervek szerint a szórványkollégium szeptembertől kezdené működését, kezdetben 9-10 bentlakóval. A diákok a magyarfülpösi Szivárvány Szórványiskola diákjai valamint a Kőhalmon tanuló magyar diákok közül kerülnének ki.
A Szórványkollégium megnyitásához szükséges az épület felújítási munkálatainak a befejezése. „Ahhoz, hogy a munkálatokat be tudjuk fejezni közel 15 ezer euróra lenne még szükség. A munkálatok elkezdését magánszemélyek és cégek támogatták”- mondta Erős Csaba, Szászrégen RMDSZ kerületi elnöke.
A projekt kezdeményezői minden adományt, felajánlást szívesen várnak. A Szivárvány Alapítvány bankszámlái: RO86BRDE270SV81500982700 – RON, RO86BRDE270SV81501012700 – EUR és RO86BRDE270SV81501192700 - HUF.