Ez a „szekus” kémkedett Ráduly Róbert után

A maszol.ro munkatársának sikerült pénteken lencsevégre kapnia azt a férfit – vélhetően a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) alkalmazottját –, aki néhány hete folyamatos megfigyelés alatt tartja a csíkszeredai polgármestert. Ráduly Róbert péntek este üldözőbe vette, elfogta, majd átadta a rendőrségnek a „szekust”.

A román anyanyelvű férfit a kiérkező rendőrök azonnal őrizetbe vették, mivel az elöljáró feljelentést tett ellene. „Ezt követően azonban megjelentek a kollégái, akik védelmükbe vették, és fenyegetni kezdtek engem, az alatt is, amíg az incidenst követően a kórházban tartózkodtam” – mondta a maszol.ro-nak a polgármester. Ráduly azért került kórházba, mert a „szekus” üldözése során enyhe sérülést szenvedett, egy korábbi műtéti heg szakadt fel a könyökénél.

Csíkszereda polgármestere egyébként szombat délelőtt, a Pityókafesztivál megnyitóján, a központi parkban is beszélt az incidensről a jelenlevőknek. Elmondta: ez egy határozott fellépés volt az őket figyelők ellen, amit már nem lehet szó nélkül tűrni.

Ráduly korábban elmondta: ez a férfi hetek óta, főként nyilvános rendezvényeken követi és fényképeket készít róla. Péntek este, a városnapi Zanzibár koncert alatt azonban megelégelte a megfigyelését: a feltűnő fényképezést követően üldözőbe vette az illetőt, a Fenyő szállodától, a központi parkon keresztül a Piac bejáratáig szaladt utána, ahol elkapta, majd kihívta a rendőrséget és feljelentést tett ellene. Az incidenst megelőzően a városvezető a Fenyő szállodában a testvérvárosok képviselőivel beszélgetett, amikor a „szekus” az épületbe belépve feltűnő módon fényképeket készített róla.

„Ez a személy ott volt Csomortánban a Kárpátok őre emlékműavatón, továbbá az Ezer Székely Leány napján is, ahol engem figyelt, de a tegnapi zászlófelvonással egybekötött városnapi megnyitóünnepségen is folyamatosan fotókat készített rólam” – számolt be szombaton a maszol.ro-nak Ráduly, aki megerősítette: a felvételünkön látható, telefonjával fotózgató személy a rendőrségen feljelentett férfi.

A maszol.ro-nak szombat este sikerült megszólaltatni a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) sajtóosztályának vezetőjét is. Marius Bercaru kijelentette: nem hallott a csíkszeredai incidensről, és valószínűleg azért nem, mert a Ráduly által rendőrkézre adott férfi nem a SRI alkalmazottja.

Kapcsolódók

Kimaradt?