Böjte atya gyermekotthonában énekelt Dancs Annamari

Böjte Csaba atya szovátai Gyermekotthonában lépett fel, közel kétszáz Dancs Annamari nehéz sorsú kisgyerek legnagyobb örömére.

„Csaba testvér nagy tisztelője vagyok, az ő missziója példaértékű mindannyiunk számára. Én az élettől, a színpadtól, a közönségtől annyi szépet, annyi örömet kaptam, hogy ezt én úgy gondolom, tovább kell adnom, mások is érezzék a dal, a zene örömét. Az a ragaszkodás, az a szeretet, amit én az ilyen fellépéseken ezektől a gyerekektől kapok, az nekem is egy lelki táplálék, ami erőt ad a továbbiakban” – mondta a Budapesti Operettszínház énekese.

Annamari elmesélte, ritkán izgul a fellépések előtt, most mégis elszorult torokkal, könnyeivel küszködve kezdte műsorát. „Csaba testvér miséje után bemutattak a gyerekeknek, és az egyik kislány, meglepetésként elénekelte az Édesanyám című saját szerzeményemet, amit én évekkel ezelőtt az anyukámnak írtam. Potyogtak a könnyeim, és alig bírtam énekelni ezek után, tudva azt, hogy ez a csengő hangú kislány árva, és mégis az anyukájához énekel...” – magyarázta.

A fellépés vastapssal, megannyi autogrammal és közös fotóval zárult. Annamari ígéretet tett, hogy ha ideje engedi, akkor bármikor szívesen segít dalaival, legyen szó táborról, gyűjtésről vagy bármilyen eseményről. Böjte atya erre frappánsan csak azt felelte, hogy vigyázzon a művésznő az ilyen kijelentésekkel, mert őt egyszer meghívták a családjával egy lakodalomba, és hát az is megfontolandó volt, hisz az ő családja elég népes, a maga 2500 gyerekével.

Böjte atya és a Szent Ferenc alapítvány az elmúlt 20 évben több, mint 5000  hátrányos helyzetű, éhező gyereknek adott lehetőséget egy új életre, otthont, élelmet, szeretetet és törődést biztosítva nekik, és mára Erdély-szerte 72 gyermekotthonban  2500 gyermekről gondoskodnak.

 

 

 

Kimaradt?