Borbély: a decentralizáció a regionalizálásnál nagyobb prioritás

„Romániának sem a gazdasági, sem a közigazgatási problémáit nem fogja megoldani a regionalizálás, de ahhoz sem fog hozzájárulni, hogy az ország hatékonyabban hívjon le európai uniós alapokat”– jelentette ki hétfőn Borbély László a RFI-nek adott nyilatkozatában.

Az RMDSZ politikai alelnöke leszögezte: a szövetség számára a decentralizáció egyértelműen nagyobb prioritást jelent, mint a regionalizálás kivitelezése. Emlékeztetett az ezzel kapcsolatos RMDSZ-törvénytervezetre, amelynek értelmében több dekoncentrált intézmény kerülne át a minisztériumoktól a helyi és megyei önkormányzatok felügyelete alá.

„Egyelőre azt látjuk, hogy a folyamatosan változó regionalizációs tervek miatt országos szinten megbénult a közigazgatás. Legalább fél éve erről tárgyal mindenki, ennek ellenére konkrét eredmények még mindig nincsenek” – fogalmazott Borbély. Hozzátette, az RMDSZ álláspontja szerint az átszervezési folyamatot jól át kell gondolni, nem kell elsietni.

„Örülök annak, hogy Liviu Dragnea kormányfő-helyettes elment Bálványosfürdőre tájékozódni a szövetség regionalizálási terveiről, a helyi hagyományokról, statisztikai adatokról, és remélem sikerült valamelyest megértenie azt, hogy az ország szívében található három székelyföldi megyét nem lehet elszakítani egymástól” – nyilatkozta az alelnök. Elmondta, az RMDSZ továbbra is várja a kormány álláspontját Románia területi felosztásáról, de nem hiszi, hogy még az idén lezáródik a vita a regionalizációról.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?