Csíkszeredában Müller László sírjánál emlékeztek a '89-es eseményekre

Csíkszeredában az 1989-es forradalom hősi halottja, Müller Antal László emléke előtt hajtottak fejet a város elöljárói és egyházi képviselői kedden délelőtt a Szentlélek utcai temetőben, a kiskatona családtagjainak jelenlétében.

Az 1989. december 22-ről 23-ra virradó éjszaka Brassóban elesett csíkszeredai kiskatonára való megemlékezésen a 61-es számú hegyivadász dandár katonái is jelen voltak, akik katonai dalokat játszottak.

Müller László sírjánál az önkormányzat nevében Korodi Attila polgármester, valamint Sógor Enikő és Bors Béla alpolgármester helyezett el koszorút. A kormánymegbízotti hivatalt Petres Sándor alprefektus képviselte.

A 18 éves korában elhunyt katona sírjánál Darvas Kozma József esperes, plébános tartott rövid szertartást, amelyben a csíkszeredai hősi halottnak és társainak örök nyugalmáért imádkozott. A katolikus szertartást követően ordodox vallás szerinti áhítatot is tartottak.

Szintén kedden, 15 órai kezdettel kerekasztal-beszélgetést tartanak a Csíki Székely Múzeumban a forradalom csíkszeredai vonatkozásainak témájában. Az eseményt élőben követhetik az érdeklődők erre a linkre kattintva.

Müller Antal László 1971. június 24-én született, Csíkszeredában végezte általános és középiskolai tanulmányait. Tizennyolc évesen, 1989 őszén vonult be kötelező sorkatonai szolgálatra, és a predeali hegyivadász alakulathoz került. A decemberi események idején, december 22-ről 23-ra virradó éjszaka Brassóban kapott golyó általi halálos sebet. Halála után alhadnaggyá léptették elő, a forradalom hősi halottjának nyilvánították, a csíkszeredai utca pedig, ahol lakott, a Müller László nevet vette fel.

Kapcsolódók

Kimaradt?