Mégsem lesz képviselő a 89-es forradalmárok ellen atrocitásokat elkövető AUR-os

A sovén, euroszkeptikus és homofób párt nem könnyen mondott le a nyugállományú ezredesről.

Nem igazolják Francisc Tobă nyugállományú ezredes mandátumát, miután „felmerült a gyanú”, hogy részt vett az 1989-es forradalom elfojtására tett kísérletben, jelentette be szombaton George Simion, a Románok Egységéért Szövetség (AUR) társelnöke. Simion úgy fogalmazott, hogy „nehéz döntés volt”, de számukra fontosabb, hogy „korrektek és becsületesek” legyenek, és „ne kövessenek el hibákat”.

Hozzátette, hogy a vannak kérdőjelek Francisc Tobă ezredesnek a 89-es forradalom elfojtási kísérletében játszott szerepét illetően, és azt mondta: nem akarták, hogy kétségek merüljenek fel a parlamentbe bejutott párttagokkal kapcsolatban.

Simion egyúttal felkérte a szélsőségesen nacionalista szervezet tagságát, hogy jelezzék, ha „árulók” kerültek a pártba.
Korábban a Temesvár Társaság elnöke felszólította az AUR társelnökét, George Simiont, hogy alakulata határolódjon el két frissen megválasztott törvényhozójától, akik - állítja a szervezet - részt vettek az 1989-es forradalom elfojtására tett kísérletben. Francisc Tobă mellett a másik szóban forgó AUR-os Nicolae Roman.

A Ceaușescu-rendszert megdöntő forradalom kitörésekor Tobă századosi rangban Nagyszebenben szolgált. Szemtanúk elmondása szerint Tobă személyesen részt vett több sebesült forradalmárnak a kórházból való elhurcolásában.

(Nyitókép: George Simion, az AUR társelnöke/Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?