Üldözték a rendőrök, halálos lövést kapott egy autós Botoşani megyében

Meglőttek a rendőrök egy férfit, miután az nem állt meg autójával a jelzéseikre. A férfi életét vesztette. Az eset a Botoşani megyei Flămânzi településen történt.

Delia Neniscu rendőrségi szóvivő elmondta, a Iaşi megyei rendőrség munkatársai jelentették Flămânzi településen járőröző kollégáiknak, hogy üldözőbe vettek egy autót, amelyiknek a vezetője nem állt meg a rendőri jelzésre. Azt feltételezték, hogy ittas állapotban van, és veszélyt jelenthet a forgalomban résztvevőkre. 

Három rendőrautó indult a férfi nyomába a város területén, a gépkocsivezető azonban nem állt meg, sőt, megkísérelt belehajtani az egyik rendőrautóba, amelyiknek az utolsó pillanatban sikerült elkerülnie az ütközést. A rendőrök figyelmeztető lövéseket adtak le, előbb a levegőbe lőttek, majd az autó kerekeire – számolt be a szóvivő. 

A lövések a jármű vezetőjét is megsebesítették, és autójával lesodródott az útról. A rendőrök elsősegélyben részesítették és mentőt hívtak a helyszínre, de nem tudták újraéleszteni a 34 éves fiatalembert. A botoşani-i megyei kórház sürgősségi osztályának egyik orvosa, Georgiana Lazăr szerint vélhetően a férfi szívét vagy aortáját találta el a lövés. 

Az ügyben kivizsgálás indult, azt egyelőre nem tudni, hogy miért nem állt meg a férfi a rendőrök jelzéseire.

(Címlapfotó forrása: Monitorul de Botosani)

Kapcsolódók

Kimaradt?