Újonc a szórványból: a parlamentbe jutott az RMDSZ Krassó-Szörény megyei jelöltje

 

Először lesz parlamenti képviselője az RDMSZ-nek Krassó-Szörény megyéből, miután a Központi Választási Iroda (BEC) hétfő délután közzétette a töredékszavazatok visszaosztása után a törvényhozói helyek megoszlását.

A fenti mondatbeli megállapítás nyomban pontosításra szorul, mert a bánsági megye jelöltlistájának az éléről az alsóházba jutó Kelemen Attila dévai illetőségű, és mint mondta az RMDSZ országos vezetőségének a döntése volt, hogy ne a szövetség Hunyad megyei listáján jelöltesse magát a december 6-i választásokon, hanem a szomszédos Krassó-Szörény megye listavezetője legyen.

„A két megye társadalmi-gazdasági összetétele nagyon hasonló, és a magyarság problémái is nagyjából ugyanolyanok, ez is közrejátszott a döntésben. 18 éves korom óta tagja vagyok az RMDSZ-nek, próbáltam segíteni, építeni a közösséget, és mindig szoros kapcsolatunk volt a Krassó-Szörény megyeiekkel, közösen próbáltunk megoldást találni a gondokra” – nyilatkozta az újdonsült képviselő.

Az építészmérnökként dolgozó fiatalember hozzátette, hogy „Krassó-Szörény megye minden lakosát fogom képviselni a parlamentben, de valamennyire Hunyad megyét is”, munkájával pedig segíteni szeretné mind az országos, mind a dél-erdélyi RMDSZ-szervezetek fejlődését. „Kevesen vagyunk, ezért nagyon össze kell fognunk” – jegyezte meg.

A 34 éves Kelemen Attila nős, felesége is építészmérnök, egy 11 hónapos kisfiú boldog szülei. Megválasztása nagy meglepetés volt a közvélemény számára, de bevallotta, hogy neki. Krassó-Szörény megyében a legutóbbi, 2011-es népszámláláskor a 3000-et sem érte el a magukat hivatalosan magyarnak vallók száma, és a december 6-i parlamenti választáson nem egészen 500 szavazatot kapott az RMDSZ jelöltlistája – a választási rendszernek köszönhetően, a töredékszavazatok visszaosztása után azonban ennyivel is be lehetett kerülni a parlamentbe.

Nevem Kelemen Attila. 34 éves vagyok, nős vagyok, egy 11 hónapos fiú édesapja. Bár elismerem, hogy megválasztásom...

Közzétette: Kun Ladislau László – 2020. december 14., hétfő

 

„Az elmúlt tíz évben a magánszektorban tevékenykedtem, elsősorban a tervezés és a tanácsadás területén szereztem tapasztalatokat. Ezek segítettek megérteni a vállalkozók, a munkahelyteremtők problémáit, de azt is, hogy prioritásként kell támogatni őket az új munkahelyek létrehozásának megkönnyítése érdekében” – beszélt a törvényhozói terveiről. Mint mondta, nem csak vállalkozói szemmel tekint a közügyekre, megérti és átérzi a térség szociális helyzetét is. „Az utóbbi években az ország társadalmi és gazdasági szempontból a leginkább érintett területe, épp a közép-délnyugati régió volt, főleg Krassó-Szörény és Hunyad megyék. Tekintettel a realitásokra, a monoindusztriális területek eltűnésére, úgy gondolom, hogy fő célunk kell legyen a fenntartható gazdasági fejlődés feltételeinek a megteremtése, ami javítja és biztosítja a mindennapi élet minőségét” – nyilatkozta.

Kelemen Attila szerint a dél-erdélyi és bánsági emberek becsületesek, szorgosak, és munkaszeretetükre építve kell megteremteni az itthon maradás feltételeit, hogy a fiatalok ne vándoroljanak külföldre a jobb megélhetés reményében, ezáltal jövőt biztosítva a térségnek. A gazdasági célkitűzések mellett fontosnak nevezte a természeti és kulturális örökség gondozását, a művelődési élet fellendítését, az egészségügy, az oktatás fejlesztését.

„A konstruktív párbeszéd és a konkrét megvalósítások híve vagyok, egy olyan új nemzedék tagja, amely akar és tud is tenni valamit a közösség érdekében. Minden tapasztalatomat és készségemet a polgárok javának rendelem alá, tudatában lévén, hogy a választottaknak a közjó szolgálatában kell állniuk” – szögezte le határozottan, megjegyezve, hogy igyekszik amjd állandó kapcsolatot kialakítani a választókkal.

Resicabányai RMDSZ: senki nem számított erre

Kun László resicabányai RMDSZ-elnök, a Platanus Kulturális Egyesület elnöke elismerte: senki sem számított rá, hogy a Krassó-Szörény megyei listáról a parlamentbe jut az rdekvédelmi szövetség jelöltje. „Még Kolozsváron, vagy Déván se, ahonnan származik a jelölt, gondolták szerintem” – mondta.

A helyi szervezet vezetője szerint, amikor hallották, hogy esélyes van egy mandátum megszerzésére, elkezdtek terveket szőni. „Az első, hogy összefogjuk a magyarokat, mert korábban megosztották őket. Szeretnénk, hogy mind egy irányba húzzunk… Másrészt a magyar egyházakkal szeretnénk jobb kapcsolatot kiépíteni, működjenek velünk együtt, mert jelenleg sem a református, sem a római katolikus egyház vezetői nem hajlandó mással foglalkozni, mint az istentiszteletekkel és a misékkel. Jövőre lesz a népszámlálás: kíváncsiak vagyunk, mennyien vallják magukat magyaroknak, és akkor az egész megyére szóló programot kidolgozni” – sorolta.

Kun László szerint az RMDSZ eddig ilyen jó eredményt nem ért el a megyében a választásokon, és ez annak tudható be, hogy nem csak magyarok szavaztak az RMDSZ jelöltjeire. „Sok a vegyes házasság, emellett a barátaink, románok, szerbek, horvátok is ránk voksoltak” – mondta. A magyar közösséget érintő tervekről azt mondta, hogy „mi kell rendezzük ezeket a dolgokat, de nem mindegy, ki beszél hozzájuk: a helyi RMDSZ-elnök, vagy egy parlamenti képviselő.”

Kapcsolódók

Kimaradt?