FRISSÍTVE - Kifogásolja az RMDSZ, hogy az USR-PLUS a sajtón keresztül üzenget

FRISSÍTVE: Bírálta kedden Cseke Attila az USR-PLUS-t, amiért aznap sajtónyilvánosság előtt Cătălin Drulát javasolta a képviselőház élére és azt is indítványozta, hogy a körvonalazódó koalíciót alkotó három párt elnöke legyen miniszterelnök-helyettes az új kormányban. FRISSÍTÉS: Ludovic Orban PNL-elnök is kifogásolta Barna fellépését. 

Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője elsősorban azt kifogásolta, hogy az USR-PLUS a nyilvánosság előtt tette meg a javaslatait. „Koalíciós tárgyalások közben nem a sajtón keresztül szokás üzengetni a partnereknek, ezeket egymás között kell megbeszélni” – nyilatkozta a Digi24-nek Cseke Attila.

A frakcióvezető szerint az USR-PLUS bejelentése az egyik társelnöke, Dan Barna politikai tapasztalatlanságáról árulkodik. Hangsúlyozta, hogy Barnáék nem konzultáltak a javaslataikról az RMDSZ-szel. Hozzátette, nem tudja, mennyire lesz majd működőképes a koalíció, ha már a megalakulása előtt ilyen problémák merülnek fel.

Mint ismert, a koalíciós tárgyalások azért akadtak el a hét végén a három párt között, mert a PNL a kormányfői tisztség mellett magának akarja a képviselőház elnöki posztját is, utóbbihoz pedig az USR-PLUS is ragaszkodik. Az RMDSZ szerint a politikai bizalmat növelné a koalícióban, ha az USR-PLUS-szal osztozna a két házelnöki tisztségen.

FRISSÍTÉS: Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szintén reagált Barna kijelentésére, rámutatva, hogy a koalícós tárgyalások első két napján a PNL, az USR-PLUS és az RMDSZ megegyezett, hogy csak azokat a dolgokat tárják a sajtó elé, csakis közösen, amelyekről már sikerült megegyezniük.

Nyomatékosította: bármely, a jövendőbeli koalíció megalakítására vonatkozó javaslatot vagy megoldást a tárgyalóasztalnál kell megvitatni. "Arra kérem a partnereket, hogy tartsák magukat az eredeti egyezséghez" - mondta Orban keddi sajtónyilatkozatában.

Kapcsolódók

Kimaradt?