Ezt a megoldást találták egy romániai megyében a bevásárlóközpontok túlzsúfoltsága ellen

Eredeti megoldást találtak az Argeș megyei hatóságok bevásárlóközpontok túlzsúfoltsága ellen: csak azok mehetnek be az üzletbe, akiknek sikerült  – az előzetesen lecsökkentett számú - bevásárlókocsik egyikéhez jutni.

Minden évben a karácsony előtti időszakban az emberek valósággal megrohamozzák a bevásárlóközpontokat, ami az idei, koronavírus járvány miatt különösen veszélyes közegészségügyi szempontból. Ennek elkerülése érdekében az Argeș megyei hatóságok, a bevásárlóközpontokkal együtt azt találták ki, hogy az üzletekbe csak azok mehetnek majd be, akiknek sikerült  – az előzetesen lecsökkentett számú - bevásárlókocsik egyikéhez jutni.

Ezt az intézkedést azzal is társították, hogy a kézikosarakat eltűntették a bevásárlóközpontokból, így a maguk előtt tolt bevásárlókocsikkal az emberek a járványügyi szempontból fontos távolságtartást is könnyebben be tudják tartani. 

A bevásárlókocsik számának, és implicité az üzletbe engedélyezett személyek meghatározásakor a bevásárlóközpont „hasznos területét” vették alapul, úgy hogy minden kliensre minimum 8 m2 terület jusson.

„Ha a bolt bejáratánál nincs szabad bevásárlókocsi akkor az azt jelenti majd, hogy a bevásárlóközpont 'megtelt'. Szerintem ez egy nagyon jó ötlet, remélem minden bevásárlóközpont alkalmazza majd, mert így könnyen ellenőrzés alatt lehet tartani a benn tartózkodók számát” – fogalmazott az observatornews.ro című portálnak Emanuel Soare Argeş megye prefektusa.

Az intézkedés a hét elején lépett életbe.

Kapcsolódók

Kimaradt?