Bűnvádi eljárás indulhat a részeg sepsiszentgyörgyi urnabiztos ellen

Háromszéken eddig egyetlen incidensről érkezett jelentés: részeg urnabiztos vitt mozgóurnát a sepsiszentgyörgyi kórházban fekvő betegek számára.

Úgy tudjuk, az egyik román pártszövetség által delegált magyar anyanyelvű urnabiztos vitatkozott a kórház alkalmazottaival. A részeg urnabiztost megszondáztatták, és magas alkoholkoncentrációt mutattak ki a leheletében, ezért vért is vettek tőle. Az illető ellen panaszt tesznek a megyei választási bizottságnál, amiért visszavonják a megbízatását, és bűnvádi eljárást indíthatnak ellene.

„A kórházból jelezték, hogy furcsán viselkedik az egyik urnabiztos, ráadásul úgy tudjuk, hogy az egészségügyi dolgozókat is minősíthetetlen hangnemben szidta. Jelöltként felmehettem a helyszínre, ahol kiderült, hogy az illető alkoholt fogyasztott. Ez bűncselekménynek minősül, eljárást fognak indítani ellene. A gond az, hogy ilyenkor leállítják a mozgóurnát, időt veszítünk. A szavazáshoz való jogunkat senki sem veheti el, a mozgóurna célja is éppen ez, hogy a mozgástehetetlen, beteg emberek is részt vehessenek a választáson” – tájékoztatott Miklós Zoltán képviselőjelölt.

„Több osztályon is járt már a mozgóurna, amikor a kollégáim jelezték, hogy nem megfelelően viselkedik az urnabiztos. Kórházunknak van alkoholtesztje, leteszteltük az illetőt, és pozitív eredményt kaptunk. Nyomban értesítettük a megyei választóbizottságot, ezt követően vérvételre is sor került, hogy minden kétségen kívüli legyen az eredmény. Sajnáljuk az esetet, a kórházi bennfekvőknek mindig biztosítottuk alkotmányos joguk gyakorlását, ezért mi is elnézést kérünk az incidensért, örvendünk, hogy a félbeszakadt szavazás folytatódik” – mondta el András Nagy Róbert, a megyei kórház menedzsere.

Háromszéken ma 181 419 polgárt várnak az urnákhoz, akik 214 szavazókörzetben adhatják le voksukat. A háromszékiek 4 képviselőt és 2 szenátort küldhetnek a bukaresti parlamentbe. Ezekért a mandátumokért összesen 55 képviselőjelölt és 37 szenátor jelölt versenyzik különböző pártok színeiben vagy függetlenként. A szavazókörzetek este 9 óráig tartanak nyitva, a voksolás törvényességét és a szavazókörök biztonságát 127 rendőr, 40 csendőr, 32 tűzoltó és 5 más belügyi alkalmazott vigyázza fel.

A választásokról szóló hírfolyamunkat itt olvashatja.

(Címlapkép: Borsi Balázs)

Kapcsolódók

Kimaradt?