A PSD megbuktatásáért „kampányol” Klaus Iohannis államfő

December 6-án „véglegesen” el lehet távolítani a Szociáldemokrata Pártot (PSD) a hatalomból - jelentette ki kedd este Klaus Iohannis.

A Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában az államfő úgy fogalmazott, eljött az idő, hogy az állampolgárok, a reformer politikai erők és jómaga támogatásával egy új fejlődési szakaszba lépjen az ország. „Itt az ideje, hogy felépítsük a normális Romániát. Nagyszabású projektjeink vannak olyan területeken, amelyeket éveken át elhanyagoltak. Az egészségügy és az oktatás elsődleges fontosságú, annál is inkább, hogy a kihívások, amelyek elé a világjárvány állított bennünket, ismét rávilágítottak arra, milyen súlyos hiányosságok vannak ezeken a területeken” – nyomatékosította.

Az elvégzendő feladatok között említette az elnök az igazságügyi törvények kijavítását, a korrupció elleni küzdelem felgyorsítását, a közigazgatási rendszer reformját és a kétfordulós polgármester-választás bevezetését. Rámutatott, ezeknek a projekteknek a nagy részét már kidolgozta a kormány, parlamenti elfogadásuknak azonban útját állta a PSD, amelyet „a fejlődés útjában álló akadálynak” nevezett Iohannis.

Az elnök ugyanakkor kiemelte, hogy a tavalyi igazságügyi témájú népszavazás és az elnökválasztás "megnyitotta az utat a normális Románia felé", "ha azonban nem tesszük meg a döntő lépést a december 6-i parlamenti választáson, hiábavalóvá válhat minden eddigi közös erőfeszítésünk és a demokrácia védelmében az elmúlt években folytatott harcunk". Csak egy jobboldali, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) köré épülő kormánnyal lehet véghez vinni a már elkezdett változtatásokat, a mindenki által várt reformokat - nyomatékosította. Hozzátette, a tavalyi év végén a PNL-nek volt bátorsága átvenni a kormányzást a PSD nehéz öröksége ellenére is, majd egy váratlan egészségügyi válsággal találta szemben magát, de sikerült megtalálnia a megfelelő megoldásokat és helytállt, a járvány lejárta után pedig új lehetőségek nyílnak meg az ország előtt a gazdaság fellendítése érdekében.

„Eltökélt vagyok abban, hogy e széles körű újjáépítési projekt élére álljak azon partnerek mellett, akik ezekben az években bebizonyították, teljesen elkötelezettek az ország fejlesztés mellett. Meggyőződésem, hogy négy év múlva látni fogjuk a virágzó, demokratikus Románia új arcát” – szögezte le.

Kapcsolódók

Kimaradt?