December 1-re elkészülnek a nagyváradi sürgősségi osztály felújításával

Júniusban felújítás és bővítés miatt konténerekbe költöztették a Nagyváradi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház sürgősségi osztályát. A tervek szerint legkésőbb december 1-jén újból elkezdik a munkát a kórház épületében.

A sürgősségi osztály felújítási költségeinek 58,13 százalékát, áfával együtt 17,6 millió lejt, az Egészségügyi Minisztérium programja révén a Világbank kölcsönéből fedezte a szaktárca, a különbözetet, áfával együtt 13,3 millió lejt, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal biztosítja.

Tervezik még a megyei kórház és a Dr. Gavril Curteanu Városi Kórház hőszigetelését, mindkét beruházás értéke 7,5 millió euró, és a végéhez közeledik a szülészeti és nőgyógyászati klinika műtőrészlegének felújítása is – mondta hétfőn Florin Birta váradi polgármester, aki az új kórház építésének tervét is megemlítette. 

A Bihar Megyei Tanács hétfői rendkívüli ülésén egyhangúlag hagyta jóvá a Bezerédy Imre (ma Vlădeasa) utcai 2,7 hektáros telek átadását a váradi önkormányzatnak a kórházépítés céljából.

A beruházás két részből áll, mondta dr. Gheorghe Carp, a kórház menedzsere: bővítik a sürgősségi osztályt, amelynek saját imagisztikai részlege is lesz, és kialakítják az automatizált laboratóriumok helyet adó tereket. Ezeket várhatóan jövő januárban adják át, s a menedzser szerint az első ilyen laboratórium lesz Romániában.

Dr. Hadrian Borcea, a sürgősségi osztály vezetője elmondta, hogy a Világbank sürgősségi osztályok felújítását célzó projektje 2007-ben kezdődött, akkor csak felszereléseket vásároltak. A második, 2014-ben elkezdett szakaszban szintén vásároltak berendezéseket, ezek tavaly érkeztek meg Nagyváradra, és rendkívüli harc folyt azért, hogy az ország melyik öt kórházában bővítsék és korszerűsítsék a sürgősségi osztályokat is, végül két helyszínt, Nagyváradot és Brassót választották, tette hozzá.

A felújítás mellett két másik idei projekt keretében a személyzet fejlesztésére is figyeltek, két szakmai képzési programot is indítanak elsőként Romániában, mondta az orvos, de ezekről később ígért tájékoztatást. Újságírói kérdésre azt is elmondta: jelenleg 230-an dolgoznak a sürgősségin, de további 40-50 ember felvételét tervezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?