Egyre több Bihar megyei település van vörös besorolásban, Nagyvárad az egyik legfertőzöttebb

Ismét megközelíti a háromszázat az új koronavírus-fertőzéses esetek száma Bihar megyében. Az utóbbi huszonnégy órában ugyanis 296 esetet azonosítottak, és már 500-an részesülnek kórházi kezelésben. Biharban a járvány kezdete óta 289-en haltak meg a koronavírus-fertőzés következtében, ugyanakkor 6159 személyt nyilvánítottak gyógyultnak – közölte a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság.

A kormánybiztosi hivatal közleménye szerint a nagyváradi Pelican magánkórházat is kijelölték a koronavírus-fertőzöttek ellátására, így 64-re tudták növelni a bihari megyeszékhelyen az intenzív terápiás ágyak számát a korábbi 44-ről. Jelenleg tehát a Pelican 20 férőhelye mellett 34 intenzív terápiás hely áll rendelkezésre a nagyváradi városi kórházban és további 10 a megyei sürgősségi gyógyintézetben.

A Várad melletti Biharszentandráson az utóbbi napokban megközelítette a tíz ezreléket (9,93) a fertőzöttségi ráta, de Nagyváradon is 8,67, Tasnádbajomon pedig 8,63 esetet mutattak ki ezer főre számítva.

A péntek reggeli adatok szerint Biharban jelenleg már 58 településen léptették érvénybe a vörös forgatókönyvet, mivel ezeken a településeken meghaladta a három ezreléket a fertőzöttségi ráta. Ezeken a településeken nem nyithatnak ki az éttermek és a kávézók belső terei, de a teraszokon kiszolgálhatnak és megengedett az étel házhozszállítása, tilos a játéktermek kinyitása, a mozik működtetése, valamint előadások és koncertek szervezése.

Jelenleg vörös forgatókönyv van érvényben, sorrendben a fertőzöttségi ráta nagysága szerint: Biharszentandrás, Nagyvárad, Tasnádbajom, Nagyörügd, Nagyszalonta, Felsőmezős, Értarcsa, Kerpenyéd, Váradszentmárton, Magyarcséke, Vedresábrány, Fugyivásárhely, Bihar, Belényes, Bors, Nagyszombat, Hegyközpályi, Csarnóháza, Harangmező, Vasakőfalva, Körösgyéres, Kiskopács, Rév, Alsótóthfalu, Vársonkolyos, Vaskohsziklás, Mezőszakadát, Élesd, Madarász, Diófás, Esküllő, Tenke, Érábrány, Feketebátor, Margitta, Tataros, Oláhszentmiklós, Felsőderna, Szalárd, Érbogyoszló, Papfalva, Alsólugas, Kisősi, Vakoh, Érmihályfalva, Tulka, Nagybáród, Berettyószéplak, Bontesd, Belényespoklos, Várasfenes, Hagymádfalva, Rény, Vizesgyán, Keményfok, Barátka, Érszőllős és Szászfalva településeken.

További 14 településen a sárga forgatókönyvet léptették életbe, mert a fertőzöttségi rátát 1,5 és 3 ezrelék között mérték: Illye, Alsókocsoba, Biharlonka, Olcsa, Bondoraszó, Paptamási, Mezőtelegd, Székelyhíd, Gyapju, Szentjobb, Cséffa, Belényesirtás, Hegyközcsatár, Érkörtvélyes, Miklóirtás, Tóti, Vámosláz, Bályok, Magyarremete, Tisztásfalva, Vércsorog, Biharfélegyháza, Érsemjén, Dragánfalva, Belényesújlak, Sólyom, Köröskisjenő, Bihardiószeg, Kiskereki, Bihardobrosd, Biharkaba és Tenkehosszúaszó.

A sárga figyelmeztetési forgatókönyv szerint kinyithatnak az éttermek és a kávézók, de maximum 30 százalékos kapacitással működhetnek és csak 6 és 22 óra között, kinyithatnak a mozik, a színházak, a játéktermek, de ugyancsak legtöbb 30 százalékos kapacitással. Ugyanakkor tilosak a szabadtéri rendezvények.

(Címlapkép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?