Újra gondolt közösségi események: internetre költözött a Com’ON Sepsi

A koronavírus-járványhelyzet alakulása, az egyre nagyobb számú fertőzött és a vörös forgatókönyv alapján a köztéri rendezvények betiltása miatt újra kellett gondolni a Com’ON Sepsi nevű közösségi kezdeményezés keretében tervezett eseményeket.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat tájékoztatása szerint az ifjúsági részvételi folyamat nyertes kezdeményezőinek nagy kihívással kellett szembenézniük, hiszen az augusztusban megtervezett közösségi akciókat október-november folyamán lehetetlen az eredeti elképzelés szerint megvalósítani.

Októberben egy beltéri, illetve öt szabadtéri akció zajlott az önkormányzat által finanszírozott és fiatalokból álló csoportok által szervezett Com’ON Sepsi program keretében. A Connect nevű csapat Jesus Culture című programsorozata keretében októberben a Fapados kávézóban Dénes Előd lelkipásztor tartott előadást Négylevelű lóhere, avagy a szerencse címmel. A Kuckó TEAM foglalkozására a Krisztus Király Plébánia udvarán került sor, ahol a Játszó kuckó a kicsiknek esemény keretében a gyerekeknek önfeledt játékban lehetett részük.

Októberben Szépmezőn két környezetszépítő akcióra is sor került: az Aktív fiatalok szervezésében a Lakókörnyezetünk a képmásunk, szépítsük együtt! című kezdeményezés keretében több mint 60 virágládát helyeztek ki a helység tömbházaira és zöldövezetére. A szépmezői ifjak pedig több mint 100 gyümölcsfát ültettek el az Ültess fát a gyerekedért akció keretében. Ugyanakkor több száz virághagymát is dugványozott a helyi csapat, így tavaszra sok-sok tulipán és nárcisz felbukkanását várják Szépmezőn.

Az októberi események sorát zárva hétvégén a kedvezőtlen időjárás ellenére a sepsiszentgyörgyi stadionban több mint húsz futó teljesítette a Com’ON and run Sepsi kihívását: 5 kilométer szünet nélküli szaladást, melyre a csapat már hetek óta rendszeres felkészülést, edzéseket is szervezett. A learn2drum – Hop Díjmentes ütőhangszerképzés első két alkalmára még szabadtéren, a főtéri Kőszínpadnál került sor októberben, míg a harmadik órát már online követhették a csapat Facebook oldalán.

Online folytatódik a közösségszervezés és a foglalkozások

A fiatalokból álló csapatoknak jelentős energiát kellett fektetniük a kezdeményezéseik digitális térbe való átalakításába, ami próbára tette szervezési készségeiket, de motivációjuknak és rugalmasságuknak köszönhetően folytatódtak a betervezett események. A Szentgyörgyi anyák: Tápláljuk anyatejjel a gyermekeinket! című bemutatóját és az eszközök átadását a sepsiszentgyörgyi kórház újszülött osztálya számára, a Zoom platform használatával oldották meg. A Bende Lajos Biokert című előadása a microgreen növényekről a Facebookon volt követhető élőben. Ugyancsak Facebookon szervezték meg az Éneklő Családok: Vedd ölbe, ringasd, énekelj! című foglalkozást Erőss Judit vezetésével. Ennek második kiadására november 14-én kerül sor, szintén csoporton belüli Facebook-élő közvetítés formájában. Ebben a hónapban újabb online és offline eseményekre kerül sor melyeknek alakuló listáját, illetve naprakész információkat a www.comonsepsi.ro oldalon, valamint a program közösségi média oldalain (facebook.com/comonsepsi, Instagram: @comonsepsi) lehet megtalálni.

A Com’ON Sepsiszentgyörgy nevű ifjúsági részvételi folyamat második kiadását júliusban hirdette meg a Prospero Ifjúsági- és Kulturális Egyesület, Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának támogatásával, mely kreatív módszereket szorgalmaz a helyi problémák megoldására. A Sepsiszentgyörgyön élő 14–35 éves korosztály ötletei egy közönségszavazáson kerültek megmérettetésre augusztus 27. és szeptember 15. között, és a 26 legnépszerűbb kezdeményezés támogatást nyert el 2020. október-november folyamán megvalósítandó akciójára.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?