banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Raed Arafat: lassan a katasztrófahelyzetek logikájához kell igazítani az egészségügyi rendszer működését

A koronavírus-járvány miatt teljesítőképessége felső határához közelít az egészségügyi ellátórendszer, és lassan abba a helyzetbe kerül, hogy működését a katasztrófahelyzetek logikájához kell igazítania – mutatott rá kedden Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár.

Szerinte lesznek olyan napok, amikor több mint száz újabb beteg érkezik (az immár sok helyen telített) intenzív osztályokra, és akkor az egészségügyi rendszernek azt a célt kell kitűznie, hogy „minél több emberen próbáljon segíteni”– mondta az államtitkár arra a helyzetre utalva, amikor a kórházak már nem lesznek képesek mindenkit ellátni.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint jelenleg mintegy 1200 intenzív terápiás hely áll a Covid-19-ben szenvedők rendelkezésére, és remény van arra, hogy egy héten belül számukat további kétszázzal növeljék. Másfél hónapja szinte állandóan emelkedik az országban az intenzív osztályokon ápolt fertőzöttek száma, kedden 824 súlyos betegről jelentett a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). 

A fertőzés azonban még továbbra is gyorsuló ütemben terjed, a legtöbb nagyvárosban már helyhiány alakult ki, ezért a járványügyi szakemberek attól tartanak, hogy a napokon belül válságosra fordul a helyzet a kórházakban.

Mint írtuk, kedden először haladta meg a százat a halálesetek száma, az utóbbi napon pedig újabb 4724 fertőzést diagnosztizáltak. Már több mint 6500 áldozatot követelt ez idáig a járvány, és 217 ezer embernél mutatták ki a vírust, közülük több mint 55 ezren jelenleg is fertőzők.

(Címlapfotó forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?