FRISSÍTVE - A kormányfőhelyettes arra buzdít: jelentsük fel a szomszédunkat, ha népes összejövetelt tart

FRISSÍTVE: A rendőrségnél tehet feljelentést az, akinek a szomszédai 30 fős összejövetelt tartanak és ezzel megszegik az országos vészhelyzeti bizottság előírásait – mondta Raluca Turcan kormányfőhelyettes a Digi 24 hétfő esti műsorában.

„Ha otthon szervezik, 20 emberrel, ez még az általunk megszabott keretek között van. De ha már 30 emberrel szervezik, az bírságot von maga után, ha az ellenőrző szervek tudomására jut” – fogalmazott Turcan.

A veszélyhelyzetet szabályozó kormányhatározat szerint mind beltéren, mind kültéren tilos magánrendezvényeket szervezni (például esküvők, keresztelők, ünnepségek stb.) többek között a rendezvénytermekben, éttermekben, rendezvénysátrakban, bárokban, kávézókban, de a tiltás nem csak a felsorolt helyszínekre vonatkozik, tér ki rá a kormányhatározat szövege.

Hozzátette: nem romániai sajátosság, hogy a szabályok áthágása esetén a szomszédok értesítik a rendőrséget, ez többek közt Németországban és Svájcban is bevett szokás, mert egy közösség tagjainak szolidaritást kell tanúsítaniuk egymás iránt.

Azt is kijelentette: a hatóságoknak nem a bírságolás a céljuk, hanem a járvány terjedésének csökkenése, ehhez azonban arra van szükség, hogy az emberek alkalmazkodjanak a szabályokhoz.

(Címlapi illusztráció forrása: pexels.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?