Úzvölgye: Bákó Megye Tanácsához fordult Borboly a román hadsereg napjára tervezett rendezvény miatt
A Hargita megyei tanácselnök levélben kéri, hogy október 25-e, a román hadsereg napja alkalmából ne engedélyezzék a szervezett tömeges rendezvényeket.
Mint ismert, Mihai Târnoveanu, a Calea Neamului Egyesület elnöke korábban bejelentette, hogy vasárnap ismét jelen lesz az úzvölgyi temetőben a román katonák emlékművénél, és „meggyőződése”, hogy nem lesz egyedül. Târnoveanu közösségimédia-oldalán több bejegyzésben népszerűsíti a vasárnapra tervezett eseményt.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szombaton Facebook-oldalán közölte, hogy levélben fordult a szomszédos Bákó Megye Tanácsához azért, „hogy a román hadsereg napja alkalmából szervezett tömeges rendezvényeket ne engedélyezzék, és értesítsék a helyi önkormányzatokat is, hogy ugyanígy járjanak el”.
„Vegyék figyelembe Nicolae Cuica védelmi miniszter közleményét is, mely szerint az október 25-i megemlékezéseknél be kell tartani a járványügyi előírásokat, és ezeket korlátozott létszámmal, csak nagyon szűk körben lehet megszervezni” – mutatott rá Borboly, ismételten felkérve a csendőrséget és az illetékes helyi hatóságokat, hogy ne engedélyezzék a tömeges rendezvények lebonyolítását, és felügyeljék a járványügyi előírások betartását. Forrás: Facebook/Borboly Csaba
(Címlapi illusztráció forrása: Úzvölgye Facebook-csoport)