Folytatja tanácsadói munkáját a nagyváradi városházán az EMNP alelnöke

Florin Birta nagyváradi polgármester mellett folytatja tanácsadói munkáját Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, aki az előző ciklusban Ilie Bolojan volt elöljáró mellett dolgozott. A Maszol kérdésére Zatykó megerősítette: ígéretet kapott arra, hogy a megkezdett projektjeit folytathatja.

A helyhatósági választások óta egyelőre nem ültek tárgyalóasztalhoz Florin Birta frissen megválasztott nagyváradi polgármesterrel, de egy európai gondolkodású és nyitott személyiségként ismeri – mondta a Maszol kérdésére Zatykó Gyula, aki bejelentette, az új városvezetőségben is tanácsadóként segíti majd a polgármester munkáját.

Mivel most még zajlik az átszervezés, költözés a városházán, az első nagyobb egyeztetésükre még várni kell, de Zatykó tudatta, még a választás előtt ígéretet kapott arra, hogy folytathatja az előző önkormányzati ciklusban megkezdett projektjeit. Ezek közül a tanácsadó kiemelte a helyi közszállítási járműveken elhangzó tájékoztató szövegek közlését magyar nyelvet, vagy akár az éppen felújítás alatt lévő nagyváradi városháza homlokzatára visszahelyezendő eredeti motívumokat, miként a felújítandó ügyfélfogadási részlegen a magyar ügyintéző alkalmazását is.

Zatykó Gyula ugyanakkor elmondta: korábbi kezdeményezésére immár kikerült az első három tábla a Fő utcára, amely az utca történetét és történelmi elnevezéseit is tartalmazza magyar, román és angol nyelven. A tervek szerint a történelmi belváros valamennyi utcája esetében elkészíttetik a háromnyelvű információs táblákat. A tanácsadó tervei között szerepel továbbá a választási kampányban már megfogalmazott városi főkertészeti hivatal létrehozásának kezdeményezése, valamint az is, hogy a nagyváradi Rulikowski-köztemetőben csökkentsék a sírhelyek bérleti díját, ugyanis a négyzetméterenkénti tíz lejes ár egy évre hatalmas terhet ró a polgárokra.

„Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a város infrastrukturális fejlesztéseihez, vagy a zöld energia felhasználására is számtalan elképzelésem és javaslatom van, szakmámat tekintve ugyanis én mérnök vagyok. Ebből is kiindulva műszaki megoldásokkal és javaslatokkal is segíthetem a hivatal munkáját, amely a város fejlődését szolgálja majd a következő négy évben” – mondta Zatykó Gyula.

A váradi új képviselőtestület alakuló ülését hétfőn tartották meg, és azon a polgármester javaslatára két nemzeti liberális alpolgármester választottak meg, így 2016–2020 után ebben a ciklusban sem lesz magyar alpolgármestere a Körös-parti városnak. A 27 tagú tanácsban az RMDSZ-nek négy képviselője van.

Kapcsolódók

Kimaradt?