Megvonnák a szolgálati nyugdíjat azoktól, akiket emberiesség ellen elkövetett bűncselekményért ítéltek el

Cikkelyenként tárgyalta meg és fogadta el kedden a képviselőház azt a tervezetet, amely értelmében eltörölnék a katonai nyugdíjukat azoknak a személyeknek, akik részt vettek a kommunista rezsim elnyomó tevékenységében, emberiesség elleni bűncselekményt követtek el, és ezért jogerős ítélet született ellenük.

A tervezet szövege értelmében „nem részesülnek szolgálati vagy rokkantsági nyugdíjban azok a nyugdíjasok, akiket jogerősen elítéltek emberiesség elleni bűncselekmény miatt. Ezek a személyek törvény szerinti állami nyugdíjban részesülnek.”

Ha egy nyugállományba vonult katonát jogerősen elítélnek emberiesség ellen elkövetett bűncselekmény miatt, az ítéletről a bíróságnak 10 napon belül kell írásban értesítenie a nyugdíjbiztosító pénztárat, és az értesítés után a nyugdíj folyósítása megszűnik – olvasható a tervezetben.

A javaslatot Florin Roman liberális párti képviselő terjesztette be a parlament elé, és a szenátus már elfogadta. A képviselőház szerdán szavaz a tervezet egészéről.

(A nyitóképen Florin Roman képviselő | Forrás: Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?