Se néptánc, se citera, színjátszás csak korlátozásokkal – többnyire szünetelnek a tanórákon kívüli foglalkozások

A járvány felrúgta az iskolán kívüli tevékenységek menetrendjét is, a személyes érintkezés mellőzésével számos foglalkozás lehetetlenült el. Erdélyi intézményeket, oktatókat kérdeztünk arról, hogyan tudnak alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez. 

A tanórákon kívüli foglalkozásokról Demeter Levente, Hargita megye főtanfelügyelője elmondta: a járványügyi intézkedésekhez kapcsolódó törvénykezés jól meghatározza a betartandó szabályokat. Ennek értelmében az oktatási intézmények semmilyen olyan tevékenységet nem szervezhetnek, amelyet külső foglalkozásvezető tart. Ezeket a rendelkezéseket a tanfelügyelőség sem írhatja felül – szögezte le a szakember. 

Hozzátette: ugyan sajnálják az iskolai opcionális programok elmaradását és bíznak abban, hogy minél előbb újrakezdődhetnek majd, a jelenlegi helyzetben az oktatási intézmények kötelesek alkalmazkodni és betartani a szabályozásokat.

Várat magára a csíkszeredai korcsolyaoktatás

A csíkszeredai városháza által 2013. óta működtetett Kori&Úszás program keretében évente több száz csíkszeredai alsó tagozatos (0-4. osztályos) kisdiák sajátíthatta el a korcsolyázás, illetve az úszás alapjait. A program olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy a 2017/2018-as tanévtől szinte az összes csíkszéki település iskolája bekapcsolódhatott az oktatásba. A korcsolyaoktatás keretében az előkészítősök, az első és második osztályos gyerekek számára heti egy alkalommal biztosítottak jégidőt a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán, illetve a Molnár Lajosról elnevezett sátortetős jégpályán. Az úszásoktatásra a 3. és 4. osztályosokat várták heti egyszer a Csíki Csobbanó medencéiben. 

Mindkét program indítványozója a csíkszeredai önkormányzat volt, a szervezésben és lebonyolításban a részt vevő tanintézmények és a Csíki Sportegylet is részt vett. Az oktatás szakedzők irányítása mellett zajlott. A szülőknek csupán a megfelelő felszerelést kellett biztosítaniuk, valamint alkalmanként minimális hozzájárulást kellett fizetniük. 

A Kori&Úszás programmal kapcsolatos érdeklődésünkre Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere elmondta: a koronavírus-járvány következtében kialakult bizonytalan helyzetben egyelőre várat magára a projekt újraindítása. A korcsolyaoktatás részben, néhány oktatási intézmény bevonásával elkezdődhetett a tanév megnyitásával egyidőben, ám egyelőre csak kis létszámú gyermeket érint és csak a Vákár Lajos Műjégpálya jegén zajlik. A Molnár Lajos Műjégpályán is zajlik a jég előkészítése, és az uszoda is kész lenne a gyerekek fogadására, ám egyelőre nem lehet tudni, mikor indulhat újra a népszerű program – tette hozzá Füleki Zoltán.

Néptánc helyett kézművesség

A csíkszeredai Tanulók Háza a most induló tanévben is elkezdhette az elsősorban 1-4. osztályos tanulókat megszólító programjait. Mint Ádám Katalin, az intézmény népi gyermekjáték-, kézművesség oktatója érdeklődésünkre elmondta: a néptáncfoglalkozások megtartása ugyan nem lehetséges, de át tudta alakítani úgy a tevékenységét, hogy azokban a kézművesség kapja a főszerepet. 

A sport és ifjúsági minisztérium által működtetett intézményben októbertől elkezdte tevékenységét minden kör. A csoportok alakítását úgy oldották meg, hogy az eddigi vegyes csoportok helyett osztálytársakat osztottak be egymás mellé – tudtuk meg. „Próbáljuk az érdeklődő gyerekeket úgy elosztani, hogy mindenki sorra kerüljön akár egyénileg is” – mondta Ádám Katalin. 

A tevékenységek sokszínűek: sport, technikai és kulturális körök, drámajáték, rajz is várja a diákokat. A népi gyerekjáték- és néptáncoktatás azonban jelenleg nem lehetséges sem az óvodásoknak, sem a kisiskolások számára, ezen kívül a heti rendszerességű aprók táncházát sem lehet egyelőre megtartani. Sokan jelentkeztek a kézműves tevékenységekre is. „A szabályokat betartva igyekszünk fogadni a csoportokat. Ha nagy létszámú osztály érkezik, azokat a kollégákkal el szoktuk osztani” – emelte ki az oktató. 

Repülőmodellezőknek, de nem csak... Mint tudjátok, A4-es méretű lapokból könnyen készíthetünk egyszerű...

Posted by Tanulók Háza Csíkszereda on Wednesday, 6 May 2020

 

A személyes találkozást semmi nem pótolja a színjátszásban

A kézdivásárhelyi Macskakő színjátszó csoport foglalkozásait is megbénította a járvány. Éppen egy új előadás próbáinak fogtak neki a diákokkal, de sajnos egy hét után le is állt a projekt. A folyamatos elszigeteltség nagy próbatétel elé állította a csapat összetartó erejét, tűrőképességét és a köztük lévő közvetlen légkör fenntartását, valamint ápolását – nyilatkozta Daczó Zádor, a társulat vezetője, oktatója.  

A „karantén” ideje alatt is igyekeztek kapcsolatban maradni egymással, videokonferencián tartottak olvasópróbát, próbálták a csapatépítő játékokat online-képessé tenni. Azonban ez szokatlan volt mindannyiuk számára és a diákok már amúgy is telítődve voltak a sok online órától, így sajnos ezek a kísérletek nem tudták pótolni a teljes értékű találkozásokat, tudtuk meg.

Elengedhetetlen volt a nyárzáró táboruk, ami nemcsak visszavarázsolta a színjátszók hangulatát, de új szintre is emelte a csapat közötti összetartást, a sok bezártság után felemelő érzés volt csapatként létezni öt napon keresztül, értékelt az oktató. Július végén már tartottak találkozókat parkokban, nyílt helyeken, lassan megpróbálták újra előcsalni magukból a kreativitást. Mivel az idénre tervezett ütemtervet nem lehetett tartani, az előadás színpadra állítására fektették a hangsúlyt. Mivel ez egy hosszabb munkafolyamatot igényelt, a felvételi kivitelezését jövőre tervezik.

Késleltette készülő előadásaik bemutatását is a járvány, viszont a sikeres visszarázódás eredményét tükrözte a szeptember 28-án és október 5-én bemutatott Kárpáti Péter: Cinóber hadművelet című előadásuk, a premier helyszínét az újonnan megnyitott kézdivásárhelyi Wegener parkban található domb és kisszínpad együttese volt. Az előadással már meghívást nyertek egy október végi amatőr színjátszó fesztiválra is, ezért szeretnék az előadást benti környezetben is játszhatóvá tenni. Így az idei év hátralévő részében továbbra is a frissen bemutatott előadásuk csiszolgatásán fognak munkálkodni, jövőre viszont mindenképp új előadással készülnek előrukkolni, tudtuk meg.

Borultak a tervek a fúvószenekarban és a mazsorett csoportban is

A kézdivásárhelyi Tanulók Klubja Fúvószenekara és Mazsorett Csoportja idén nagyon sok versenyről maradt le, köztük külföldiekről is, valamint nem tudták megünnepelni megalakulásuknak 25. évfordulóját sem – számolt be Kis Katalin művészeti vezető. A zenekar tanára és karmestere, Gyergyai Barna egyéni foglalkozásokat tartott, hiszen a csapatos próbák nem jöhettek szóba. Kis Katalin a mazsorettes csapatának próbált online feladatokat kiosztani, 16 versenyzője online versenyen is megmutatta tehetségét. Jelenleg a feltételeknek eleget téve tartják a gyakorlatokat, számos korlátozással. 

A mazsorett csapatban idén elmaradt a kicsik toborzása is, a fúvószenekarba is várják a 10 és 14 év közötti jelentkezőket trombita, klarinét, harsona, tuba és kürt hangszerekre. Nehézség továbbá számukra az is, hogy a megváltozott iskolai oktatás miatt azok a diákok, akik a környező falvakról jártak ezekre a tevékenységekre, nem mindig tudnak bejutni Kézdivásárhelyre. 

„Bízunk benne: nem tart sokáig!”

A brassói Áprily Lajos Főgimnázium Grimasz színjátszó csoportja a járványügyi rendelkezéseket betartva kezdte meg az idei évadot. Az újak bejáratása után, megpróbálják befejezni a tavaly elkezdett Páskándi Géza: Az eb olykor emeli a lábát című paródiájának átdolgozását bemutatni, s majd kiválasztani az idei évad darabját. Jelenleg 23-an munkálkodnak ezen – tudtuk meg Bálint Ferenctől, a Grimasz vezetőjétől. 

Az újak toborzása nem járt különösebb nehézséggel: a Grimasz-tagok végigjárták a kilenc és tízedik osztályokat, s meghívták az érdeklődőket, tette hozzá. „Mondhatni, jelentős változást hozott a járványhelyzet: márciusban leállított, per pillanat, a járványügyi intézkedéseket betartva, maszkban és egymástól megfelelő távolságban próbálunk megerősödni. Bízunk benne: nem tart sokáig!” – fogalmazott Bálint Ferenc. 

Szünetel a szilágysági népzene- és néptáncoktatás

Zilahon Gál Tamás heti egy-egy órában tart citeraoktást három osztálynak a Református Kollégiumban és két osztálynak a Simion Barnutiu gimnáziumban előkészítősöknek és elemi osztályos diákoknak, a zene órák keretében – mindaddig, amíg az iskolákat a vírus miatt be nem zárják, tudtuk meg. Az iskolán kívüli citeraoktatás pedig a református gyerekkórus próbáin keresztül valósul meg, de a csoport működése a járvány miatt leállt, a kóruspróbák a kijárási tilalom óta fel vannak függesztve. A 15 fős csapat rendszeresen tartott előadásokat a Zilahi Református Templomban. 

A Szilágysomlyói Szederinda csoportban három citerás csoport működik, körülbelül 30 gyermekkel. A járvány elején teljesen leállt a citeraoktatás, majd később az online oktatással próbálkoztak, de a gyerekek igénylik a személyes kontaktust és irányadást, így az online oktatás nem nagyon működött, tudtuk meg Széman Rozsától, az EMKE Szilágysomlyó és környéke szervezetének elnökétől. A hagyományos oktatás szeptemberben vette volna kezdetét, de a tanáruk koronavírus-tesztje pozitív lett, így még nem tudtak visszatérni a szemtől szemben történő oktatáshoz. A gyerekekkel folyamatosan tartották a kapcsolatot, próbáltak odafigyelni, hogy ne essenek ki a gyakorlatból, viszont a személyes találkozásokat semmi nem pótolhatja, vélekedett. 

Emellett számos esemény, foglalkozás, tábor elmaradt a nyár folyamán. Az oktatók próbálkoztak online táborral is, hiszen az a magyarországi oktató, akit a nyári táborok alkalmával meg szoktak hívni, most a korlátozások miatt nem tudott személyesen részt venni. Ugyanúgy elmaradt viszont a CD-felvétel is, amire már régóta készültek, s most pályázati pénzből megvalósulhatott volna. A szervezők remélik, hogy amennyiben nem lesz teljes kijárási tilalom, a szülőkkel való konzultációk értelmében, hamarosan meg tudják szervezni az oktatást háromfős csoportokban, nagyobb teremben, betartva a megfelelő távolságot.

Krasznán igen nagy számban, megközelítőleg nyolcvanan vesznek részt néptáncoktatásban, négy gyermek- és egy felnőtt csoport működik. Márciusban ezek működése leállt, tudtuk meg Lelik Berta néptáncoktatótól. Mivel a néptáncoktatásban nem opció sem az online oktatás, sem pedig a megfelelő távolság betartása, így a próbák továbbra is fel vannak függesztve. 

Továbbá gyerekek és felnőttek számára „békeidőben” rendszeresen szerveznek táncházakat, ám ezek is elmaradtak. Idén novemberben tartnák a 15. évforduló alkalmából a Katalin napi táncházat, de ennek sorsa a járványhelyzet alakulásától függ. Jelenleg a Romániai Magyar Néptánc Egyesület tagjainak mindegyikénél szünetel a párostánc oktatás, tudtuk meg. Az egyetlen, jelenleg működő foglalkozás a Krasznai Akadályozott Fiatalok Egyesületének (KAF) keretein belül végzett tevékenység, ahol az ide járó korlátozott fiatalokkal való foglalkozásba népi játékokat és énekeket építenek. 

Kapcsolódók

Kimaradt?