Székelyudvarhely egyetlen közkedvelt forrásvize sem iható

A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal kérésére bevizsgálta a város területén található összes forrás vizét. A vizsgálatok eredményei minden forrás esetében ugyanazt állapítják meg: emberi fogyasztásra egyik vize sem alkalmas – közölte a polgármesteri hivatal sajtóirodája.

A székelyudvarhelyiek által is közkedvelt szejkefürdői forrás vize az elemzés szerint nem ajánlott emberi fogyasztásra, hiszen vizének ammóniumtartalma több mint kétszerese a megengedett értéknek, illetve mikrobiológiai szempontból sem felel meg az előírásoknak.

A Függetlenség sugárút melletti, a Bethlen negyedi tömbházak mögötti forrás vize szintén nem iható, csakúgy, mint a Lorántffy Zsuzsanna utcai, az unitárius temetőkert melletti forrás vize. Hasonló a helyzet a Keresztvápa, a Termés, valamint az Éltetőkút utcáknál található csorgók esetében is. Ez utóbbi források vize mikrobiológiai szempontból nem felel meg az előírásoknak.

Ha az időjárás engedi, akkor a következő napokban a polgármesteri hivatal megrendelésére sor kerül a szejkei forrás vizének fertőtlenítésére.

(Címlapkép forrása: udvarhely.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?