Az ország 344 tanintézetében online zajlik az oktatás

Az ország 344 oktatási intézményében a piros forgatókönyv szerint, azaz online zajlik a tanítás, 4838 tanintézetben a sárga forgatókönyvet alkalmazzák, azaz hibrid oktatás folyik, 12.474 intézményben pedig a zöld forgatókönyv szerint zajlik a tevékenység - jelentette a szaktárca a megyei tanfelügyelőségek által kedd délig közölt adatokra hivatkozva.

A minisztérium kiemeli, hogy a 344 tanintézet közül mindössze 168 alkalmazza a piros forgatókönyvet az intézménybe járók körében jegyzett koronavírusos megbetegedések miatt. A többi 176-ban részben az illető településen jegyzett magas esetszám, részben pedig javítási munkálatok miatt tértek át az online oktatásra.

A szaktárca hangsúlyozza, hogy az iskolák igazgatótanácsa egyrészt a járványhelyzet alakulása, másrészt a tanintézet infrastruktúrája és a rendelkezésre álló erőforrások függvényében tesz javaslatot az alkalmazandó forgatókönyvre, illetve ennek esetleges módosítására.

Az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendelete értelmében a forgatókönyv kiválasztásakor a fő járványügyi szempont az adott településen az előző 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?