Bihar megyében 21 településen nyert az RMDSZ

Bár még várni kell a hivatalos jegyzőkönyvekre, azt már tudni lehet, hogy a nagyváradi önkormányzatban négy, a Bihar megyei tanácsban hat helyet szerzett az RMDSZ.

Hétfőn kora délután Cseke Attila, a Bihar megyei RMDSZ elnöke, nagyváradi polgármesterjelölt, Szabó József megyemenedzser, megyei tanácsi elnökjelölt, és Szabó Ödön, a szövetség megyei ügyvezető elnöke összegezték a helyhatósági választások eredményeit.

Váradon maradt a négy önkormányzati képviselő

Köszönetet mondanak mindazoknak, akik elmentek szavazni, s azoknak különösen, aki az RMDSZ-re szavaztak - kezdte beszédét Cseke Attila, aki elmondta: Bihar megyében kettővel csökkent az RMDSZ-es polgármesterek száma, mandátumot 21 kollégája kapott. Csekély szavazatkülönbséggel, de nem sikerült nyerniük Margittán, ott 170 vokssal nyert a független jelölt, Vámoslázon 26, Hegyközcsatárban pedig 40 szavazattal vesztettek. Visszanyerte ellenben az RMDSZ Szentjobbot, ahol jelöltjük 200 szavazattal kapott többet a korábban függetlenként, most a Nemzeti Libeárlis Párt színeiben induló jelöltnél.

Ami Nagyváradot illeti, megőrizték a négy önkormányzati képviselői helyet, mondta Cseke Attila. Hozzátette, előző este gratulált a PNL-s Florin Birtának a megválasztásához, akinek készek támogatni a projektjeit is. Az RMDSZ színeiben megválasztottaknak azt üzente: szolgálják a magyar közösséget, és azt a közösséget, amely megválasztotta őket. Információink szerint egyébként a váradi tanácsban a PNL-nek 20, az RMDSZ-nek 4, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) pedig három helyet sikerült elnyernie, más nem jutott be. Kérdésünkre elmondták, hogy a négy helyet Szabó József, Derzsi Ákos, Kádár Hunor és Pető Dalma töltheti be.

A megyei önkormányzatban hat helyet nyert a szövetség

Büszke rá, hogy az RMDSZ jelöltje volt - fogalmazott Szabó József megyei tanácselnök-jelölt, aki elmondta: 64 településen járt, mintegy 270 kilométert tett meg, és azt tapasztalta, a door to door kampányra igény van. Szabó József ezúton is gratulált Ilie Bolojannak a  győzelméhez.

Újságírói kérdésre később Cseke Attila elmondta, hogy bár a hivatalos jegyzőkönyveket még nem látta, de tudomása szerint 22 helyet nyertek el liberálisok a megyei önkormányzatban, a 23 hely a megyei elnöké (ez éppen eggyel kevesebb, mint a kétharmad), az RMDSZ-nek és a PSD-nek pedig hat-hat megyei önkormányzati képviselője lesz. Az is elhangzott, hogy a parlamenti jelölésekről később születik döntés, de várhatóan Borsi Imre Lóránt, Szoboszlai Gáspár István, Kéry Hajnal, Boda Gergő és Csuzi Botond került be a megyei önkormányzatba.

Nem kell másolat

A helyhatósági választások következtetéseit Szabó Ödön vonta le, aki köszönetet mondott a jelölteknek, és hozzátette: bebizonyosodott, az emberek igénylik a személyes találkozást, a személyes párbeszédet. Köszönetet mondott Szabó Józsefnek és Cseke Attilának is, hozzátéve: utóbbinak másodszor sikerült Nagyváradon több szavazatot szereznie, mint amennyit a lista kapott.

Bebizonyosodott az is, hogy az emberek az eredeti ideológiákra és struktúrákra szavaznak, sem a PNL másolatának számító USR, sem a PSD másolatának számító Pro România, sem az RMDSZ másolatának számító Erdélyi Magyar Néppárt nem kerül be sem a váradi, sem a Bihar megyei önkormányzatba. Mint mondta, mind a román, mind a magyar közösség döntött, a román közösség számára a PNL, míg – bárki bármit is mondjon – a magyar közösség számára az RMDSZ jelenti a képviseletet, így a két reprezentatív pártnak együtt kell működnie.

A megyei ügyvezető elnök kifejtette, az elvesztett települések kapcsán önkritikát kell gyakorolniuk, ugyanakkor azt is hozzátette: a választási kampányban kerülték a személyeskedést, és nem is válaszoltak az ilyen támadásokra. 

A helyhatósági választások eredményéről szóló hírfolyamunkat itt olvashatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?