Így szavaztak a háromszéki városok polgármesterei és megyei elöljárói

Kovászna megye mind a négy magyar többségű városának tisztségben lévő és újrázni próbáló polgármestere leadta szavazatát vasárnap koradélutánig. Mindannyian szavazásra buzdították a háromszékieket.

Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármester szavazata leadását követően úgy nyilatkozott: „Ma a folytatásra és a jövőre szavaztam, a becsületes munkára egy fejlődő városban”.

Bokor Tibor hozzátette: „felelős döntéseket felelős emberekkel lehet meghozni, egy városvezetés pedig akkor tud valódi erőt felmutatni, ha sokan vannak mögötte. Ehhez arra van szükség, hogy a kézdivásárhelyiek menjenek el szavazni, mondják el véleményüket, éljenek szavazati jogukkal!”

Gyerő József kovásznai polgármester kifejtette: „Azoknak szavaztam bizalmat, akik tisztességes kiállással meggyőztek arról, hogy kitartó és eredményes munkával, szakmai felkészültségük, nemzeti elkötelezettségük, közigazgatási tapasztalataik birtokában, politikailag szervezetten, józan ésszel és hatékonyan fogják szolgálni Háromszék polgárainak egyéni és közösségi érvényesülését".

Lázár Kiss Barna András baróti polgármester szavazta leadását követően kifejtette: A következetes munkára, a fejlesztések folytatására és a partnerségre szavazott, azért hogy Barót és a hozzátartozó falvaknak erős képviselete legyen az önkormányzatban. „Arra biztatok mindenkit, vegyen részt a választáson” – mondta a baróti elöljáró.  

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szavazata leadását követően kifejtette: „Sepsiszentgyörgy nekünk, akik itt élünk a világ közepe. Azt szeretnénk, hogy a következő évtizedben szintet lépjen a város, ehhez pedig mindenkire szükség van. Éppen ezért arra kérek mindenkit, hogy vegyen részt a választásokon. Arra kérek mindenkit, akinek fontos a városunk jövője, hogy éljen szavazati jogával”.

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a következőt nyilatkozta: „A jövő holnap reggel kezdődik, éppen ezért ma szavazásunkkal megalapozzuk azt. Az elmúlt ezer évben megtanultuk, hogy ha nem mi szervezzük saját jövőnket, akkor azt mások akarják helyettünk megszervezni. Éppen ezért arra kérek mindenkit, ma menjen el választani és szavazzon az alkalmas jelöltekre a településeken és megyében egyaránt”.

Grüman Róbert, a háromszéki önkormányzat alelnöke rámutatott: rendkívüli körülmények között, de az óvintézkedések betartásával teljesen biztonságos a szavazás. „Rendkívül fontos, hogy olyan személyeket válasszanak, akik tovább tudják fejleszteni a községeket, városokat és a megyét” – mondta Grüman Róbert.

A helyhatósági választásokról szóló hírfolyamunkat itt olvashatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?