Péter Ferenc arra a Maros megyére szavazott, ahol a közösségnek jó élni és a fiataloknak érdemes jövőt tervezniük

Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke vasárnap reggel 8 óra előtt leadta szavazatát szülővárosában, Szovátán.

Mint mondta, meggyőződött róla személyesen is, hogy a szavazókörzetek minden előírást betartva várják a választókat. Szeretne megnyugtatni mindenkit: szavazni ugyanolyan biztonságos, mintha vásárolni mennénk. Ha betartjuk az előírásokat, nincs mitől tartanunk.

„Azért szavaztam ma, hogy folytathassuk Maros megyében a megkezdett munkát. Egy olyan Maros megyéért szavaztam, ahol terveinket megvalósíthatjuk, ahol településeink virágozhatnak, és tovább fejlődhetnek. Ahol közösségünknek jó élni és a fiataloknak érdemes jövőt tervezniük. Ma egy nagyon fontos döntés előtt állunk, és csak akkor járhatunk sikerrel, ha mindannyian részt veszünk a választásokon” – nyilatkozta a szavazata leadását követően a megyei tanácselnök.

Hozzátette: a közösség érdeke, hogy Maros megye élére erős magyar képviselet kerüljön, amely tovább fejleszti ezt a vidéket. Arra kéri a választókat, hogy döntsenek okosan, ne hagyják, hogy „azok kezére kerüljön a megye, akik Marosvásárhelyt az elmúlt 20 évben tönkretették. A mai napon meg kell védenünk Maros megyét, és ennek a legjobb eszköze az, ha mind elmegyünk szavazni” – hívta fel a figyelmet.

A helyhatósági választásokról szóló hírfolyamunkat itt olvashatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?