Hétfő óta „kisárgult” két „piros” iskola

Az ország 303 oktatási intézményében a piros forgatókönyv szerint, azaz online zajlik a tanítás, 4408 tanintézetben a sárga forgatókönyvet alkalmazzák, azaz hibrid oktatás folyik, 12.945 intézményben pedig a zöld forgatókönyv szerint zajlik a tevékenység – jelentette kedden a szaktárca a megyei tanfelügyelőségek által közölt adatokra hivatkozva.

„Kisárgult” két „piros” iskola. Hétfőn még 305 oktatási intézményében zajlott a piros forgatókönyv szerint a tanítás és 4406 tanintézetben a sárga forgatókönyvet alkalmazták. A „zöld” iskolák száma hétfőn is 12 945 volt.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy az iskolák igazgatótanácsa egyrészt a járványhelyzet alakulása, másrészt a tanintézet infrastruktúrája és a rendelkezésre álló erőforrások függvényében tesz javaslatot az alkalmazandó forgatókönyvre, illetve ennek esetleges módosítására.

Az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendelete értelmében a forgatókönyv kiválasztásakor a fő járványügyi szempont az adott településen az előző 14 napban jegyzett új megbetegedések számának összege ezer lakosra vetítve.

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?