Megfertőződött a koronavírussal egy csíkszeredai testneveléstanár

Megfertőződött a koronavírussal a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola testneveléstanára, illetve a Tulipán óvoda egyik dajkája - jelentette be kedden a Hargita megyei prefektúra sajtószóvivője.

Adrian Pănescu elmondta, mivel Csíkszeredában a sárga forgatókönyvet alkalmazzák, a Székely Károly Szakközépiskolában is hibrid oktatás zajlik, így azok a tanulók, akik múlt héten jelen voltak az órákon, és így kapcsolatba kerültek a fertőzött tanárral, online tanulnak a továbbiakban, akik pedig eddig online oktatásban voltak, visszatérnek az iskolába.

Az ügyben járványtani vizsgálat indult, ugyanakkor elrendelték az osztálytermek és a közösen használt helyiségek fertőtlenítését. A Tulipán óvodát viszont, ahol az egyik dajkánál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, 14 napra bezárják, itt is járványtani vizsgálat indult és fertőtlenítik a termeket.

A prefektusi szóvivő közlése szerint Hargita megyében eddig négy tanügyi alkalmazott fertőződött meg a koronavírussal, a diákok körében még nem igazoltak megbetegedést.

Kapcsolódók

Kimaradt?