Újra egy marosvásárhelyi 11-es áll a döntőben – Soós Zoltánnak szurkol Bölöni László

„Újra egy marosvásárhelyi 11-es áll a döntőben, és minden erejével tettre kész, hogy Marosvásárhelyt győzelemre vigye. Soós Zoltán a 11-ik a szavazólapon. Én neki drukkolok” – nyilatkozta Bölöni László abban az interjúban, ami pénteken jelent meg a neves labdarúgóval Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterjelölt Facebook-oldalán.

Az ön szülővárosa, Marosvásárhely történelmi választás előtt áll, most szeptember 27-én. Mit gondol, változás következik a város életében, fejlődő pályára áll, vagy marad az egy helyben toporgás?

Amikor csak tehetem, haza megyek. Vásárhely az otthonom, csak ott tudok igazán felengedni és kikapcsolódni. Sajnos az utóbbi tapasztalataim egyáltalán nem jók, nem felemelőek. Az elmúlt 5-6 évben még egyenesen haza tudtam repülni Nyugat-Európából, ma már ez méreggel és időveszteséggel jár, hiszen Kolozsvárra vagy Szebenbe kell repülnöm és onnan átevickélnem Vásárhelyre.

Személyesen ismerem a jelenlegi vezetést, éppen ezért nem akarom támadni őket, de bármilyen személyes ismeretségen túl sokkal, de sokkal fontosabb a város. Ugyanúgy, mint ahogy egy focicsapatban van egy kapus, egy hátvéd, akkor is a csapat érdeke áll a legelső helyen. Ez alapján elemezve szülővárosom helyzetét is azt kell mondanom: "fiúk itt valamit nagyon eljátszottatok”. Ennyi idő alatt ennél jóval többet kellett volna megvalósítaniuk. Azt el kell mondanom, hogy van néhány vagány hely a városban, mint a Weekendtelep, a Somostető, de ezeket a kommunizmusból örökölték meg. Voltak fejlesztések, de azoknak már 15 éve, azóta semmi sem változott.

Mi a véleménye a jelenlegi városi adminisztrációról?

Pontosan az a baj, hogy a városvezetés nem csinált semmit az elmúlt években. Amikor Segesvár felől jövök be a városba, elgondolkodom, hogy miért kell hármasával parkoló autókat látnom a járdán? Hol vannak a megígért parkolóházak?  Miért nem történt semmilyen előrelépés ezen a téren?

Ugyanazokba a gödrökbe lépek bele, mint évekkel ezelőtt. Egyetlen új parkot, játszóteret nem alakítottak ki. A dolgozó embereknek nem mindegy, hogy munka után milyen körülmények között tudnak pihenni. Ezzel senki sem szembesíti a városvezetést, vagy ha van is valaki, aki igen, válaszokat nem kap a kérdéseire. Még nagyon sok ilyen példát tudok felhozni, ott van például a leromlott stadion, mellette a félbehagyott jégkorcsolyapálya, a toldozott-foltozott teniszpálya, és a sort attól tartok még sokáig folytathatnám. Az elmúlt évek ígéreteiből az égvilágon semmit nem valósítottak meg. Azt hiszem ezzel elmondtam, hogy milyen a véleményem a városi adminisztrációról.

Ha Marosvásárhelyt összehasonlítja más városokkal, melyek az észrevételei?

Vásárhely életminőség szempontjából a 18. vagy a 22-ik helyeken áll, attól függ milyen statisztikát, felmérést olvasunk. Annak idején mikor fogorvosként végeztünk, azért imádkoztunk, hogy nehogy Focșani-ba vagy Vranceába kerüljünk. Ma Focșani előbbre van a ranglistán, mint szülővárosom. Ezért "valakinek tartania kell a vállát fiúk, ezért valaki hibás." Azt hiszem Vásárhely az egyetlen város, ahol nincs sétálóutca, emellett a légszennyezés kérdése sem megoldott, nem beszélve a közlekedésről. A városban gyönyörű épületeink vannak, de hol marad ezek restaurálása? Ha tényleg összehasonlításba bocsátkozunk, azt gondolom nagy, fájdalmas különbségekre eszmélünk.

Hogy látja városunk sportéletét?

Jelen pillanatban hétvégenként senki nem megy ki a stadionhoz, sem örülni, sem tapsolni, sem mérgelődni. Hol van a focicsapat? Hol van a bajnokságra játszó kosárlabdacsapat? Hol van a kézilabdacsapat? Kik juttatták ide a vásárhelyi sportéletet?

Ezen is komolyan el kell gondolkodnunk, hiszen a mindennapjaink mennek rá. A régi szép időkben, amikor még a városban fociztam, a 11-es mezzel a hátamon egy győztes meccsről jöttünk haza Bukarestből és egy barátom Florică Ispir elkezdte énekelni a "S-au scuturat toți trandafirii” című dalt, aztán mind közösen énekeltünk. Boldogok voltunk. Pontosan attól voltunk boldogok, mert tudtunk örülni a csapat sikerének, a városnak is jó volt és nekünk személyesen is jó volt. Engem soha nem érdekelt, hogy ki rúgja be a gólt, hogy az román vagy magyar, engem mindig a professzionalizmus és a játék érdekelt. A sport sok mindenre megtanítja az embert, és talán ez az egyik legfontosabb, hogy együtt dolgozzunk és örüljünk a közösen elért sikernek. Ezt hiányolom Vásárhelyről és nem csak a sportéletből. Sok munka vár a városra, változtatni kell és fejlődni.

Ön hogy képzeli Marosvásárhely jövőjét?

A jelenlegi városvezetés eljátszotta a lapjait, változtatni kell. Én hiszem azt, hogy Soós Zoltán kezében ott vannak a lapok, és megoldások a Vásárhelyt érintő problémákra. A szerencseszámom a 11-es, az ASA-nál és a Steauánál is ezt a számot viseltem a hátamon. A 11-es szám volt rajtam, amikor megnyertük a Bajnokok Ligáját. A sors érdekes fintora, hogy újra egy marosvásárhelyi 11-es áll a döntőben és minden erejével tettre kész, hogy Marosvásárhelyt győzelemre vigye. Soós Zoltán a 11-ik a szavazólapon, nem kérte ezt a számot, hanem kapta. Nagyon remélem, hogy neki is szerencsét hoz a 11-es, mint ahogyan nekem. Én neki drukkolok. Minden marosvásárhelyit arra bíztatok, hogy szeptember 27-én ne hagyja ki a 11-est és így győzhet Vásárhely! Most győzzön Vásárhely!

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?