Változást akar Tordaszentlászlón az RMDSZ, bár harminc éve az RMDSZ-é a polgármesteri tisztség

Harminc éve RMDSZ-es polgármester irányítja a Kolozs megyei Tordaszentlászló községet, az idei helyhatósági választásokra mégis a változással kampányol a szövetség. A jelenlegi polgármester, a független jelöltként induló Tamás-Gebe András fő kihívója a hivatalban lévő alpolgármester, Asztalos István, aki szerint „nem mehet így tovább”.

A közel 4400 lakosú községet (ezek a legutóbbi népszámlálás adatai) a rendszerváltás óta vezeti Tamás-Gebe András, az 1996 és 2000 közötti ciklust leszámítva polgármesterként (abban az egy mandátumban alpolgármester volt a tordaszentlászlói illetőségű tisztségviselő, mert a „vetésforgó” szerint a magyarfenesi jelöltnek „járt” a polgármesteri szék).

A nyolc településből álló községben Szentlászlón és Fenesen kívül Magyarléta számít magyar falunak, összességében pedig enyhe többségben (közel 53 százalékban) lakják magyarok. Ehhez képest a képviselőtestületben túlnyomórészt magyar tanácsosok ülnek jelenleg: nyolcan az RMDSZ színeiben jutottak be, egy mandátumot szerzett legutóbb az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a többi négy hely a román pártoké.

Asztalos István: a magyarok ellen fordult a polgármester

Az RMDSZ-en belüli márciusi előválasztást Asztalos István jelenlegi alpolgármester nyerte, és a szövetség tanácsosi jelöltlistája is megújult ez eddigiekhez képest. Egyfajta „rendszerváltás” ment végbe a szervezeten belül. Tamás-Gebe András nem is vett részt az előválasztáson. Utóbb viszont bejelentette, hogy függetlenként újabb mandátumra pályázik a koronavírus-járvány miatt júniusról szeptember 27-re halasztott helyhatósági választásokon.

„Nehéz lesz, de összefogással megnyerhetjük a választást – latolgatta az esélyeket a Maszol érdeklődésére Asztalos István. – A jelenlegi polgármester mögött nem áll egy olyan csapat, amilyen mögöttem. Egy komoly társaság, fiatalok, akik segítenek, hogy megnyerjük a választást, és segítenek utána is.”

Az is mellette szól, vélte, hogy bár az EMNP vezetői szerinte a jelenlegi polgármester támogatására buzdítják szavazóikat, azok nem adják voksukat Tamás-Gebére. A néppárttal való kapcsolatról elmondta: eleinte úgy volt, hogy az EMNP támogatja a jelöltjöküket, de aztán, nem tudni, milyen okokból, hátat fordítottak az RMDSZ-nek.

"A márciusi előválasztásokig voltak megbeszélések, és azt mondták, hogy végig mellettem állnak. Akkor így is volt, megnyertem az előválasztást, de utána lepaktáltak úgymond a jelenlegi polgármesterrel. Volt egy megbeszélésem velük május végén, júniusban, amit azért tartottam fontosnak, mert hallottam, hogy másokkal is tárgyalnak, és ezt akartam tisztázni. Kérdeztem, hogy igaz-e, de azt mondták, hogy kitartanak mellettem, majd megkérdezték, hogy mit ígérek cserébe. Mondtam, hogy nem tudok ígérni semmit, mert nem erre a beszélgetésre készültem, és csak magyarfenesiek voltunk jelen, ahhoz kellett volna jöjjön Szentlászlóról és Magyarlétáról is valaki az RMDSZ-től. Emiatt felkapták a vizet, és utána hallottam, hogy a jelenlegi polgármester ígért nekik – hogy mit, azt nem tudom” – részletezte.

Asztalos István olyan munkára vállalkozik, ahol a lakosok véleménye elsődleges a községi fejlesztéseket illetően. Olyan...

Közzétette: RMDSZ Kolozs Megye – 2020. szeptember 6., vasárnap

 

Asztalos István szerint a néppárt szimpatizánsai bizonyára az EMNP jelöltlistájára szavaznak majd, „de az embereik nem fogják megszavazni a jelenlegi polgármestert”, mert nagy az elégedetlenség az elöljáróval szemben. A befektetők hiánya és a különböző pályázati források mellőzése mellett a módszerei miatt nőtt meg az ellenszenv iránta – vélte az RMDSZ-es jelölt.

„Nem kommunikált, diktatórikusan csinált mindent. Három mandátumon keresztül voltam mellette alpolgármester, és velem is csak a legszükségesebbet beszélte meg. Ha valamit kitalált, úgy kellett eéjárni, ahogy akarta, és ha nem úgy történt, meg voltál fenyítve. Nem dolgozott csapatban. Nem hallgatott se a tanács, se senki másnak a véleményére. Ezért is indultam én, azt mondtam, hogy nem mehet így tovább” – sorolta Asztalos István.

A két magyar jelöltön kívül három román pártnak is vannak polgármesterjelöltjei, de a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem állított polgármesterjelöltet Tordaszentlászló községben, amit Asztalos úgy értelmezett, hogy a román szavazók támogatásával próbál majd nyerni Tamás-Gebe András. „Nem szép tőle, hogy összeállt minden román párttal, miután hét mandátuma volt az RMDSZ színeiben. Erre most a magyarok ellen fordult. Ő nem a magyarok polgármestere akar lenni, és nem is ők fognak rá szavazni. De nem fog nyerni, az biztos – mi mindent megteszünk ezért” – jelentette ki.

EMNP: győzzön a jobbik!

Az EMNP tanácsosjelölt-listáján többen is szerepelnek olyanok, akik korábban, még amikor az RMDSZ-ben tevékenykedtek, alpolgármesterként dolgoztak Tamás-Gebe András mellett. A számításaikat a néppártban megtalálók eddig a polgármester elmozdítását szerették volna, de a községben lakók szerint most, hogy függetlenként indul az RMDSZ jelöltjével szemben, többen is a pártját fogják.

A szóbeszéd azt tartja, hogy Tamás-Gebe András, megválasztása esetén, az EMNP-lista második helyén álló Szilágyi Istvánnak ígérte az alpolgármesteri tisztséget. Azt is mondják, hogy személyes érdekük fűződik az önkormányzatban a végrehajtói tisztségek megszerzéséhez, mert mindketten tehetős gazdálkodók, akiknek fontos, hogy előnyös feltételekkel bérelhessék a községi legelőket.

Szilágyi István elhárította a kérdésünket, és a párt helyi szervezetének szóvivőjéhez, a szintén jelölt Bárdos Attilához irányított, aki azzal kezdte, hogy nem fordítottak hátat az RMDSZ jelöltjének. „Az EMNP tordaszentlászlói és magyarfenesi szervezete támogatta Asztalos Istvánt azzal, hogy nem indított saját polgármesterjelöltet. Hogy ki kire fognak szavazni a választóik, én azt nem tudom megmondani, mert nem mehetek be senkivel a szavazófülkébe, hogy lássam, kire pecsételnek. Arról volt szó, hogy támogatjuk az RMDSZ jelöltjét, és én a lakosságot ezúton is arra kérem, hogy belátásuk szerint válasszák a jobbikat, akiről ők úgy gondolják, hogy a megfelelőbb személy a polgármesteri tisztségre” – fejtette ki a Maszolnak.

Bárdos Attila ugyanakkor elismerte, hogy „egyes személyek részéről nagy harc folyik az alpolgármesteri tisztségért”. Kérdésünkre, hogy ezt értsük úgy, hogy a jelenlegi polgármester egyes néppárti jelölteknek megígérte az alpolgármesteri széket, igennel válaszolt. „Emiatt vannak olyanok, akik a mostani polgármestert, a független jelöltet támogatják. Volt egy megegyezés, hogy az RMDSZ jelöltjét támogattuk azzal, hogy nem indítottunk jelöltet, de azt kikötöttük, hogy az RMDSZ tanácsosi jelöltlistájára nem szavazunk. Nekünk az érdekünk az, hogy minél jobban megerősítsük az EMNP-t a községben, és minél több mandátumot szerezzük a helyi tanácsban” – magyarázta.

Tordaszenlászlón találkoztunk tanácsaos jelöltjeinkkel és kihelyeztük választási plakátjainkat, majd Esküllőben egyeztettünk Gomás Csaba polgármester jelöltünkkel. #hajráNéppárt

Közzétette: Néppárt Kolozs Megye – 2020. szeptember 12., szombat

 

Az EMNP-jelölt szerint éppen az RMDSZ viselkedik ellenségesen. „Kértük, hogy ne pocskondiázzuk egymást, ne szidjuk, ne rágalmazzuk egymás jelöltjeit, és a plakátokat se tépdessük le. Ehhez képest egyes RMDSZ-es jelöltek letépik a plakátokat, házról házra mennek, és azzal fenyegetik az embereket, hogy ha nem szavaznak az RMDSZ jelöltjeire, akkor annak komoly következményei lesznek. Ez sokakat felháborított, és azt mondták, hogy azért se szavaznak az RMDSZ-re. Ez övön aluli ütés volt a részükről, senki nem számított arra, hogy házról házra járjanak, vagy akinek a kerítésére ki van téve egy néppártos plakát, azokat megfenyegetik. Ez Magyarfenesen történt” – panaszolta.

Tamás-Gebe András: nem kampányolok egyik pártnak sem

Tamás-Gebe András hivatalban lévő polgármestertől azt kérdeztük, hogy miért nem vett részt a márciusi előválasztáson, és miért indult (volt) pártja ellenében. „Kitámadtak az RMDSZ-nél »itteni akárkik«, de én elvártam volna, hogy ha már egy csapatban dolgoztunk, hogy szóljanak idejében, hogy ne mérgesedjen el annyira a helyzet. Mire észrevettem, már késő volt, ezért nem indultam az előválasztáson. De megmondtam előre, hogy ha fel fognak kérni, és én is úgy érzem helyénvalónak, akkor független jelöltként indulok. Többen is megkerestek, és azt hiszem, hogy van esélyem, ezért jelöltettem magam” – magyarázta.

Asztalos István vádjára, miszerint a magyarok ellen fordult, kijelentette: „Ne beszéljünk hülyeségeket! Én harminc évig toltam az RMDSZ szekerét, hogy mondhat ilyet?! Az, hogy lesznek román támogatóim, más kérdés, mert a községben vannak románok és magyarok is, nem kell lenéznünk senkit. Én mindenkinek az érdekét szem előtt tartottam eddig, nemzetiségtől függetlenül. Meggondolatlan dolog, amit mondott.”

A polgármester kérdésünkre kifejtette: támogatóit nem buzdítja egyik pártra való szavazásra sem. „Nem kampányolok senkinek. Polgármester szeretnék lenni, és nem tudok beleszólni a pártlistákba, de nem is akarok. Mindenki szavazatának örvendek, aki úgy érzi, hogy a harminc év alatt fel tudtam mutatni valamit, és igenis, én ez idő alatt sokat tettem a közösségért. Engem nem pártok, hanem emberek kerestek meg, hogy jelöltessem magam, és én az embereket akarom képviselni” – mondta az elöljáró.

(A nyitóképen a tordaszentlászlói községháza | Fotó: Maszol)

Kapcsolódók

Kimaradt?