Faragó Péter: bátran állhatnak a választók elé az újrázni készülő Arad megyei polgármestereink

Arad megyében jelenleg öt polgármesteri és öt alpolgármesteri tisztséggel rendelkezik az RMDSZ, és több mint 60 önkormányzati képviselője van megyeszerte: az idei helyhatósági választásokon ezeket a mandátumokat szeretnék megőrizni, sőt, ha lehet növelni a számokat – mondta Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke és Arad megyei önkormányzati elnökjelöltje. Interjúnk a jelöltbemutató sorozatunk része.

Tizenhét közigazgatási egységben indít jelölteket a magyar érdekvédelmi szövetség Arad megyében. Ezek közül 12 településen polgármesterjelöltje is van a szervezetnek, a többi helyen csak képviselőjelölti listát állítottak. Milyen megfontolásból?

Igyekeztünk teljes listát letenni minden olyan településen, ahol magyarok élnek és RMDSZ-szervezet működik, de azokon a településeken, ahol szórványban van a magyarság, nem könnyű az aláírásgyűjtés, és nem egyszerű feladat a jelöltek megtalálása sem, akik vállalják a képviseletet, vállalják a kampányt, annak minden velejárójával együtt. Azokon a településeken, ahol a helyiek nem láttak reális esélyt arra, hogy a polgármesterjelöltünk jól tudjon szerepelni, ott csak tanácsosi listával jelentkezik az RMDSZ, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy ott is legyen a helyi magyar közösségnek legalább az önkormányzatban hangja, aki vagy akik a mi közösségi érdekeinket képviselhetik.

Mekkora az esélye annak, hogy a kisiratosi, nagyiratosi, németperegi, szintei és tőzmiskei polgármesteri mandátumokat megőrizze az RMDSZ, a mostani elöljárókat újraválasszák?

A most hivatalban lévő polgármestereink mind vállalták, hogy a 2020-as helyhatósági választásokon megméretkeznek, hisz mind nagyon sok megvalósítást tudnak felmutatni, az érintett települések épültek-szépültek, fejlődtek az elmúlt négy év alatt is. Ehhez sikerült támogatásokat biztosítani megyei önkormányzati szintről, illetve a parlamenti képviseletnek hála, Bukarestből is tudtunk jelentős összegeket biztosítani annak érdekében, hogy községeink fejlődjenek. Úgyhogy bátran állhatnak a választók elé az újabb mandátumra pályázó polgármesterjelöltjeink is.

Vannak települések, ahol bízunk abban, hogy egy jó választási szereplés eredményeként polgármesteri tisztségre válthatjuk a jelenlegi alpolgármesteri tisztséget. Mindezt, persze, olyan körülmények között, hogy egyfordulós polgármester-választást tartanak Romániában. Sosem tagadtuk, hogy a mi, magyar közösségi érdekünk az, hogy egyfordulósak maradjanak a választások, hiszen olyan településeken, ahol nem vagyunk többségben, ott a második fordulóban a magyar jelöltnek általában nincs esélye a győzelemre, viszont egyfordulós választás esetén, ahol 35-40 százalékos a magyarság, és egységesen ki tud állni a saját érdekében, ott polgármesteri mandátumot is nyerhetünk. Azon fogunk dolgozni, hogy a jelöltjeink, akik felkészültek és a helyi közösségek tagjai, vezetni is tudják az adott községet a következő négy évben.

Közzétette: RMDSZ Arad Megye – 2020. szeptember 11., péntek

 

Vannak-e olyan települések, ahol valamely más párttal együttműködve vesznek részt a választásokon egy-egy képviselői mandátum vagy alpolgármesteri tisztség reményében?

Olyan jellegű együttműködések, amilyeneket most láthattunk először Beszterce-Naszód vagy Hunyad megyében, hogy a román pártokkal közös listán szerepelnek az RMDSZ-es jelöltek, Arad megyében nincsenek. Van egy-két példa arra, hogy az RMDSZ-nek nincs polgármesterjelöltje, csak tanácsosjelöltjei, annak érdekében, hogy egy alpolgármesteri tisztséget később meg tudjunk szerezni. Mint Vinga községben, ahol a majláthfalvi RMDSZ-szervezetben úgy gondolták, hogy a polgármester-választáson támogatják a hivatalban lévő elöljárót, a Nemzeti Liberális Párt jelöltjét, és ennek fejében – a tárgyalások értelmében – a következő ciklusban is lesz magyar, RMDSZ-es majláthfalvi alpolgármester.

Úgy érzem, hogy a megyei önkormányzatot vagy az aradi városi tanácsot illetően van olyan erős a magyar közösség, hogy a saját lábán, az identitását megőrizve bejusson ezekbe a képviselőtestületekbe, és azokban a választási eredményektől függően, tárgyalásos úton, a saját erejében bízva, a magyar közösség érdekeit érvényesíteni tudja a következő négy évben. S ez nemcsak alpolgármesteri tisztséget jelent, hanem azt is, hogy a magyar közösség számára prioritást élvező projektekre finanszírozást is szerezzünk.

Mennyire befolyásolhatja a választási eredményeket a magyar–magyar verseny?

Az, hogy vannak magyar jelöltek a román pártok listáin, sajnos nem újdonság. Viszont igazi, hiteles magyar érdekképviseletet ők nem tudnak folytatni, hiszen a saját pártjuk a kezüket-lábukat megköti ebben a kérdésben. Lehet, hogy valamilyen szinten a helyi magyar közösség elfogadja őket, azonban én hiszem azt, hogy csak az RMDSZ színeiben megválasztott magyar emberek azok, akik felvállalják, és mindent megtesznek azért, hogy a magyar közösség identitásbeli képviseletét is ellássák, önkormányzati szinten is.

(A nyitóképen Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök | A szerző felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?