Magyar óvodát és bölcsődét adtak át Zilahon

A magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében épített magyar óvodát és bölcsődét adtak át vasárnap Zilahon, írja az MTI. Az új épület Kós Károly építészetének a jegyeit viseli magán, de a modern kor követelményeinek is megfelel. Korszerű energiavisszanyerő szellőztetési rendszerrel látták el. 

A magyar kormány 300 millió forinttal járult hozzá az építéshez. Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkára az avatóünnepségen elmondta: az óvodát a baptista gyülekezet hozta létre, de az intézmény minden gyermekre számít, akit a szülők a keresztyén hit és a magyar nemzeti eszme szerint szeretnének nevelni.

Az államtitkár megjegyezte: a magyar kormány számára kiemelten fontos, hogy az óvodafejlesztési program keretében létesülő új épületek szépek, korszerűek legyenek, külsejükben is hordozzák a magyar szellemiséget. 

Megjegyezte: a politikai intézményrendszer nélkül a kulturális és oktatási intézményrendszer sem tartható fenn. Hozzátette: a politikai intézményrendszert meg kell tartani, nemcsak a szeptember 27-i önkormányzati választásokon, hanem az után is. Arra biztatta az ünneplőket, hogy vegyenek részt a választásokon, és támogassák a magyar kormány stratégiai szövetségeseit.  

Új óvodát adtunk át Zilahon! Aki bölcsődét, óvodát, iskolát épít, az a jövőt építi. Tudja azt, hogy...

Posted by Kelemen Hunor on Sunday, 13 September 2020

 

Kovács Irénke oktatásügyi államtitkár a helyszínen köszönetet mondott a magyar kormánynak és a baptista gyülekezetnek, a város és a megye elöljáróinak, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a létesítményért. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntőjében a koronavírus-járványra utalva kitért arra, hogy olyan világban élünk, amikor eluralkodik életünkön a bizonytalanság.

Úgy vélte: a nemzeti szolidaritás a bizonytalanságok között is biztos pontnak számít. Utalt arra, hogy a kormány az önkormányzatokra hárította a tanévkezdéssel kapcsolatos döntéseket, és míg az országban általános káosz uralkodik, a magyarok által vezetett önkormányzatokban rend van. „Az RMDSZ mindig a szilágysági magyarok mellett lesz, és építkezni fogunk a következő években is” – jelentette ki Kelemen Hunor.

A hálaadó szabadtéri istentiszteleten prédikációt mondó Vass Gergely lelkész az összefogás fontosságát hangsúlyozta. A rendezvény résztvevői maszkot viseltek, és távolságot tartottak egymástól. 

A Dávid keresztyén óvodát a zilahi baptista gyülekezet alapította 1991-ben. A gyülekezet 2018-ban nyert támogatást a magyar államtól az óvoda és bölcsőde új épületének a felépítésére. A 2020-2021-es tanévet még a régi óvodában kezdik hétfőn a gyermekek, mert az új épület működési engedélyeinek a beszerzése még folyamatban van. A régi épület 40 gyermeket tudott fogadni, a 968 négyzetméteres hasznos felületű, kétszintes új épület 90 gyermek befogadására alkalmas. Falai közé egy bölcsődei és két vagy három óvodai csoport költözhet.

(Címlapfotó forrása: Gönczy Tamás/RMDSZ

Kapcsolódók

Kimaradt?