Iskolakezdés a „piros” magyarlakta településeken: egyelőre várják az igényelt táblagépeket

Két magyarlakta erdélyi község piros besorolás alá került a járványadatok alakulása miatt, így hétfőn kizárólag online oktatással indul el az új tanév a Kolozs megyei Egeresen és a Maros megyei Mezőmadarason. Előbbiben közel 70, utóbbiban több mint 160 óvodás és iskolás magyar gyermek egyelőre nem térhet vissza az iskolapadokba. Mint a helyiek a Maszolnak rámutattak, bíznak abban, hogy hamarosan más besorolást kapnak, és legalább a sárga forgatókönyv szerint elindulhat a részben szemtől szemben történő tanítás. Emellett mind Egeresen, mind Mezőmadarason igényeltek táblagépeket az okoseszközzel nem rendelkező gyermekek számára, de egyelőre ezek nem érkeztek meg. 

A Kolozs megyei Egeres községhez tartozó Mákófalván nemrég koronavírus-gócpont alakult ki egy varrodában, de Both György alpolgármester szerint nem jelenthetjük ki, hogy csak ezeknek a fertőzéseknek köszönheti a község a piros besorolást. Mákófalván ugyan 15 fertőzött személyről tudnak, Inaktelkén további 11, Egeres-gyártelepen kettő és Egeres faluban még egy személy kapta el a vírust, tudtuk meg az elöljárótól. 

Mint ismert, az iskolakezdést az elmúlt 14 napban, az adott településen jegyzett koronavírus-fertőzések ezer lakosra jutó teljes számához kötik a román hatóságok. E mutató alapján három forgatókönyv létezik a tanintézmények megnyitására. Ha ez a mutató egy alatt van (zöld forgatókönyv), akkor megnyitnak az iskolák; ha egy és három között (sárga forgatókönyv), akkor csak az elemisek és a végzősök vehetnek részt személyesen a tanórákon, a többi diák pedig 1-2 hetes rotációval online oktatásban részesül; ha 3 felett van (piros forgatókönyv), akkor az illető településen bezárnak (vagy ki sem nyitnak) az iskolák, és online kezdik a tanévet.

Egeres községhez 11 település tartozik, ebből Mákófalva, Inaktelke, Nádasdaróc és Jegenye színmagyar falvak, mondta az alpolgármester, Bogártelkén pedig a lakosságnak körülbelül 80 százaléka magyar. Magyar oktatás működik Mákófalván, itt 19 gyermek tanul 0–4. osztályban és 12-en óvodában, Bogártelkén 9 elemis és 13 óvodás tanul, Egeres-gyártelepen 8 gyermek jár az 5–8. osztályba és Jegenyén pedig 8 óvodás gyermek van. 

A község alpolgármestere tájékoztatott, az online oktatáshoz való hozzáférés érdekében összesen 310 táblagépet igényeltek, ám ezek még nem érkeztek meg. A pedagógusokat is értesítették, hogy táblagépeket kapnak a tanerők és diákok, tudtuk meg Kovács Minyóka Erzsébettől, a mákófalvi óvoda óvónőjétől. Egyelőre várják ezeket az eszközöket, de remélik, hogy Egeres hamarosan más besorolást kap. „Talán jövő hét közepétől hátha megengedik, hogy szemtől szemben dolgozzunk tovább, mert óvodásokkal online nem lehet dolgozni” – mutatott rá az óvónő. 

Kihalt a falu, de nem állhat le teljesen az élet

A mákófalvi óvodaterem készen áll arra, hogy bármikor fogadhassa a gyermekeket, festetés miatt nagytakarítást is kellett végezni, és meghozták a vírussal szembeni védekezéshez szükséges intézkedéseket, teremátalakításokat is, tudtuk meg. Elméletben az óvodás gyermekekkel az online oktatás úgy nézne ki, mint a múlt félévben a márciusi bezárástól számítva, ekkor Kovács Minyóka Erzsébet a szülőkkel tartotta a kapcsolatot, hiszen őket is be kellett vonnia a gyermekek számára kigondolt foglalkozásokba. Kihívás a jelenlegi helyzet, de próbálnak mindent úgy megoldani, hogy az a gyermekek javát szolgálja, vélte az óvónő. 

Mindkét egeresi interjúalanyuk úgy látja, hogy a mákófalviak odafigyelnek a szabályokra, betartják azokat. Megtudtuk, a fertőzötteket kórházba szállították – pár személyt már haza is engedtek –, családjaik, valamint a varrodában dolgozó, de nem fertőzött személyek és családtagjaik is karanténban vannak. Kovács Minyóka Erzsébet úgy fogalmazott, kihalt a falu, alig lát embereket az utcán, viszont mivel megkezdődtek az őszi mezei munkák, nem állhat le teljesen az élet. Különböző tevékenységeket el kell végezni, az állatokat el kell látni, a takarmányt be kell szerezni, mert „most van olyan idő, hogy ez lehetséges”, magyarázta az óvónő.

Remélik, jobbra fordul a helyzet

A Maros megyei Mezőmadarason 164 magyar gyermeket érint, hogy a piros besorolás miatt nem nyithatnak meg az óvodák, iskolák kapui. Itt is igényelték az online oktatáshoz szükséges táblagépeket, szám szerint körülbelül 140-et, de még nem kapták kézbe ezeket. A községhez két település tartozik – Mezőmadaras és Szénáságy –, a magyar lakosság aránya 82 százalék.

Dávid Gyula polgármester elmondta, a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) 11 fertőzöttről tud, és ez elegendő ahhoz, hogy a kevés lakosú községben egyelőre zárva maradjanak a tanintézmények. „Ez nem örvendetes, de jobb így, hogy egyelőre online kezdenek, mert nem fertőződhetnek meg a gyerekek iskolában és óvodában” – fogalmazott a Maszolnak az elöljáró. Becslése szerint legalább két hétig online fognak tanulni a gyerekek, reméli, hogy utána csökkenni fog a fertőzöttek száma. 

Megoldásokat keresnek a felzárkóztatásra

Kovács László iskolaigazgatótól megtudtuk, az óvodásokkal és a román tagozatos gyermekekkel együtt 207-en tanulnak az intézményben, ebből 164 gyermek magyar. Mint az intézményvezető is rámutatott, ígéretet kaptak a tanfelügyelőségtől arra, hogy táblagépeket kapnak, de még várják ezeket az eszközöket. Tudomása szerint van olyan család is, ahol lenne ugyan felszerelés, aminek segítségével a gyermek bekapcsolódhat az online oktatásba, de nincs internet. 

Ennek ellenére az iskolaigazgató úgy látja, ha nem is érkeznek meg időben a táblagépek, teljesen senki nem fog kiszorulni az oktatásból, „csak egy kicsit hátrányosabb helyzetben lesznek, mint a többiek”. Elmondta, a tanítók, osztályfőnökök próbálnak megoldást találni azokra a helyzetekre, ahol nem rendelkeznek digitális eszközökkel, például azzal, hogy megkérik a szomszédban lakó gyermeket, mutassa meg a leckét a társának, vagy pedig a pedagógus telefonon értekezik majd a szülővel. 

Hétfőn a megszokott felületeken – Facebook-csoportok, Google Classroom – kezdik a tanítást, és az iskolát előkészítették, hogy amint a helyzet megengedi, vissza lehessen térni az intézménybe. „Mi a zöld forgatókönyv szerint szerettünk volna indulni, de sajnos nem lehetséges. Abban reménykedünk, hogy legalább a sárga forgatókönyv szerint tudunk majd járni” – mondta Kovács László, kitérve arra is, ezelőtt úgy két héttel már sejtették, hogy a községben jegyzett koronavírus-fertőzöttek aránya miatt nem nyithat meg az iskola, óvoda, és próbáltak erre rákészülni. 

Az iskolaigazgató hozzátette, a tanárok nagy odaadással dolgoznak, mindent megpróbálnak, hogy a diákok segítségére legyenek, és megjegyezte: most már elfogadták ugyan a helyzetet, de ilyen hosszú szünet után a tanulók szerettek volna visszatérni az iskolába. Emellett pozitívumként értékelte, hogy Szényaságban sikerült megoldani az internethozzáférést az iskolában, és reményét fejezte ki, hogy ha később elindul a szemtől szemben történő oktatás, a helyi önkormányzat segítséget fog nyújtani például a védőmaszkok biztosítása terén, mert „az iskola költségvetése elég szűkös”. 

Kapcsolódók

Kimaradt?