Összesen 28 migránst találtak két kisteherautóban Nagylaknál a határrendészek

​A román határrendészek összesen 28 illegális bevándorlót szállítottak le két kisteherautóról szerda éjjel, illetve csütörtök hajnalban a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

Az aradi határrendészet közleménye szerint szerda este tizenegy óra körül egy 53 éves bolgár férfi áruszállító kisbuszán fedeztek fel öt felnőttet és egy kiskorút, akikről a vizsgálatok során kiderült, hogy szíriai, egyiptomi és török állampolgárok. A 16 és 41 év közötti „potyautasok” a fuvarlevél szerint hőszigetelő nyílászárókat szállító járművel Franciaországba szerettek volna eljutni.

Csütörtök hajnali fél kettőkor egy 54 éves török sofőr haszongépjárművének a rakterében bukkantak a határrendészek 22 illegális bevándorlót, akik érvényes papírok nélkül szerettek volna Németországba eljutni. Az útiokmányok szerint a gépkocsi autóalkatrészeket találtak, de a belterét 18 és 46 év közötti szíriai férfiak töltötték meg.

 

A migránsok ellen tiltott határátlépés kísérletének a vádjával, a sofőrök ellen embercsempészet gyanújával indítottak eljárást.

Kapcsolódók

Kimaradt?