Húsz határsértőt tartóztattak fel Arad megyében

Összesen húsz illegális bevándorló ellen intézkedtek csütörtökön az Arad megyei határrendészek a román–magyar határszakaszon.

A hatóság közleménye szerint reggel a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőnél jelentkezett kilépésre egy 51 éves török férfi által vezetett nyerges vontató, amelynek a raktárében – a kockázatelemzést követő átvizsgálás során – nyolc, 17 és 25 év közötti fiatalember találtak, akik illegálisan akartak átjutni a határon. A „potyautasok” szír állampolgárok voltak.

Csütörtök este tizenegy óra körül Nagyzerénd kijáratánál állítottak meg egy kisteherautót a járőrök, akiknek nem csalt a szimatuk: a 22 éves román férfi által vezetett autóban öt felnőtt férfit és öt fiatal fiút találtak, akik a zöldhatárhoz igyekeztek, hogy átsurranjanak Magyarországra, onnan pedig valamelyik nyugat-európai országba. Egy iraki kivételével mind szíriaiak voltak.

A nagylaki határrendészek Pécska kijáratánál állítottak meg egy taxit, amelynek utasai – egy 20 és egy 22 éves algériai férfi – a határra vitette magát, hogy átszökjenek.

Az illegális bevándorlók ellen tiltott határátlépés kísérletének vádjával, a sofőrök ellen embercsempészet gyanújával indítottak eljárást.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?