Aláírták a Marosvásárhelyi Metropolisz Övezet Fejlesztési Chartáját

Mezőpanit határában írták alá a marosvásárhelyi peremtelepülések polgármesterei a Marosvásárhelyi Metropolisz Övezet Fejlesztési Chartáját, amelyben a közlekedéssel kapcsolatos jövőbeli tervek melletti elköteleződésüket erősítették meg az önkormányzati vezetők.

„Reméljük, Soós Zoltán független polgármesterjelölt fogja váltani azt a városvezetőt, aki eddig csak akadályozta a munkánkat. Mi elszántak vagyunk a fejlesztés mellett és amellett, hogy végre ez a régió is megkapja az őt megillető helyet, megvalósítsuk terveinket” – fogalmazott köszöntőbeszédében Mezőpanit polgármestere, Bodó Előd Barna.

„Az volt a célunk, hogy azon a területen találkozzunk és beszélgessünk a jövőről, ahol az egyik nagy fejlesztésre is sor kerülhet” – indokolta a helyszínválasztást Bodó Előd Barna, aki szerint reális esély van arra, hogy Marosvásárhely, valamint a megyeközpontot övező települések által alkotott metropoliszövezet fejlődésnek induljon. „Nagyon lemaradtunk a többi metropoliszegyesülettől, pedig az elsők között alapították meg a miénket” – figyelmeztetett Mezőpanit polgármestere.

Péter Ferenc: ha váltás lesz Marosvásárhely élén, elkezdődhet a fejlesztés

Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei tanácselnökjelöltje, a Marosvásárhelyi Metropolisz Övezet társelnöke emlékeztetett arra, hogy 14 évvel ezelőtt alapították meg a metropolisz övezetet, „ez idő alatt azonban egyetlen fontos beruházást sem sikerült megvalósítani, ennek a hátterében pedig az áll, hogy nem sikerült kialakítani gyümölcsöző kapcsolatot a megye és Marosvásárhely között”.

A Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke ezt a megyeközpont polgármestere, Dorin Florea számlájára írja, aki „mindvégig szabotálta a kezdeményezéseket”. „Az egyéni érdekek felülírták a közösségi érdeket, Florea inkább kerékkötőként, mintsem segítőként vett részt a Marosvásárhelyi Metropolisz Övezetben” – jelentette ki Péter Ferenc, aki szerint „egy mindeddig példa nélküli megye-város és metropolisz övezet közötti együttműködés született”.

Azt mondta, „a következő tíz évnek arról kell szólnia, hogy Maros megye ne csak a mi szívünkben legyen az első helyen, hanem a térségben is első legyen”, hisz megvannak a földrajzi adottságai ahhoz, hogy Erdélyben meghatározó és megkerülhetetlen gazdasági szerepet töltsön be. Közös célként nevezte meg a megyeközpont és a peremtelepülések közötti közszállítás hatékonyabbá tételét, a víz- és csatornahálózat összekötését Marosvásárhely és a metropolisz övezethez tartozó települések között.

„Nagyon sok fejlesztési terv csak úgy valósítható meg, sok pályázat csak úgy hívható le, ha a város és a megye egy közös cél érdekében együttműködik és egy közös utat követ” – hangsúlyozta az újrázni készülő megyeelnök. Péter Ferenc Marosvásárhely szerepét hangsúlyozta, kiemelve, hogy a városnak ismét a térség kereskedelmi központjának kell lennie, mert minden adottsága megvan ehhez – két autópálya fog találkozni itt, valamint a nemzetközi repülőtér mellett vasúti csomópont is.

„A következő nyolc évben a reptér közelében létre lehet hozni a térség első gazdasági csomópontját, egy úgynevezett multimodális központot, amely összeköti a közúti, a légi valamint a vasúti teherszállítást, több ezer munkahelyet kell teremteni, és egy olyan kereskedelmi-logisztikai központot építünk, amely segíti a megye gazdasági fellendítését” – sorolta a terveket Péter Ferenc.

Az Együttműködési Chartát Péter Ferenc tanácselnök és Soós Zoltán független polgármesterjelölt mellett 11 Maros megyei önkormányzat vezetője írta alá: Ákosfalva, Nyárádkarácsony, Jedd, Koronka, Kerelőszentpál, Maroskeresztúr, Marosszentkirály, Marosszentgyörgy, Mezőpanit, Mezőcsávás és Nagyernye polgármestere, illetve alpolgármestere.

„A mai napon arra vállalkozunk, hogy közös erővel megépítjük Marosvásárhely Mezőség felőli terelőútját, a repülőtér és az autópálya találkozásánál kialakítunk egy gazdasági csomópontot, javítjuk a közszállítást és kerékpárút-hálózatot építünk ki a metropolisz övezeten belül” – tette hozzá a megyeitanács-elnök.

Soós Zoltán: saját terelőutat építünk

A charta aláírása előtt Soós Zoltán független polgármesterjelölt kijelentette, a következő években Marosvásárhely már nem gátolni fogja a térség fejlődését, hanem a fejlesztések egyik kezdeményezője lesz.  

„Működtetni fogjuk a Marosvásárhelyi Metropolisz Övezetet! Ebben állapodtunk meg a mai napon. Ennek eddig sem a jelen lévő polgármesterurak vagy a megyei tanács volt az akadálya. Marosvásárhely azonban változás előtt áll. Nemcsak a polgármester névtábláját fogjuk lecserélni, hanem azt a szemléletet is, ami az elmúlt húsz évben uralkodott” – hangsúlyozta Soós Zoltán. Hozzátette: „az összesen 14 települést magában foglaló metropolisz társulás már a 2021–2027-es uniós pályázati ciklusban olyan forrásokat képes megszerezni, amelyeknek köszönhetően a városban és térségében jelentős infrastruktúra-fejlesztés veheti kezdetét”.

A független polgármesterjelölt szerint a chartába foglalt tervek közül a Marosvásárhely észak-nyugati oldalára tervezett körgyűrű megépítése az egyik legfontosabb közös cél és ez érinti a lehető legközvetlenebbül a marosvásárhelyi embereket is. A Maros északi oldalán, Nyárádtő, Marosszentkirály, Marosszentanna és Nagyernye települések térségében tervezett 25 kilométer hosszú körgyűrű Nagyernyében csatlakozhat a kormány által építendő terelőúthoz.

Kifejtette, a térségen belüli tervek csak akkor valósulhatnak meg, ha együttműködés van a megye és a város között, nem pedig az előző években tapasztalt széthúzás zajlik. Rámutatott arra is, hogy politikai akarat és szervezés kérdése csupán, hogy összekössék a peremtelepülések tömegközlekedését a megyeközponttal, ezt az úgynevezett metropolisz-buszbérlet teszi majd lehetővé, valamint megvalósul a 14 települést összekötő 100 kilométernyi kerékpárút-hálózat is.

A liberálisok bírálják a charta aláírását
Közleményben bírálja a Nemzeti Liberális Párt Maros megyei szervezete a charta aláírását. Az alakulat azzal vádolja az RMDSZ-t, hogy kisajátítja a Marosvásárhelyi Metropolisz Övezetet és kampánycélokra használja azt. Állításuk szerint Péter Ferenc a metropolisz övezet társelnökeként kihasználta helyzetét valamit a megyei tanács infrastruktúráját, hogy saját magának, valamint Soós Zoltán független polgármesterjelöltnek kampányoljon, bár utóbbinak régészként semmi köze a metropolisz övezethez. A PNL Maros megyei szervezete ugyanakkor azt állítja, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezete az ő választási programjukból inspirálódott a metropolisz övezet fejlesztését illetően. Leszögezik, ezek a célok megtalálhatók Cristian Chirteș megyei tanácselnökjelölt valamint Theodora Benedek marosvásárhelyi polgármesterjelölt programjában is.

Kapcsolódók

Kimaradt?