Bemutatta tanácselnöki programját Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnökjelöltje

Nekünk Maros megye az első mottóval kedden délben Marosvásárhelyen sajtótájékoztató keretében mutatta be tanácselnöki programját Péter Ferenc. Az RMDSZ Maros megyei tanácselnökjelöltje a következő négy évben is folytatná a megye fejlesztését, tervei közt prioritásként szerepel az infrastruktúra (utak, terelőút, repülőtér) fejlesztése, a gazdák és az egészségügy támogatása, és a turizmus fellendítése - olvasható a Maros megyei tanács közleményében. 

A Maros megyei tanács jelenleg is funkcióban lévő elnöke úgy értékelte, az elmúlt négy évben sikerült fejlődési pályára helyezni a megyét azáltal, hogy befejezték a korábban elkezdett nagy beruházásokat (motorsportpálya, hulladéklerakó állomás stb.), bővítették és korszerűsítették a megye infrastruktúráját, megerősítették a székelyföldi együttműködést, felújították a megyei úthálózat majdnem felét, soha nem látott módon fejlesztették a kórházakat, és visszahelyezték Maros megyét a fesztiváltérképre.

„A következő tíz évnek arról kell szólnia, hogy Maros megye ne csak a mi szívünkben szerepeljen az első helyen, hanem a térségben is az élen legyen. Földrajzi adottságaink megvannak ahhoz, hogy Erdélyben meghatározó és megkerülhetetlen gazdasági szerepet töltsünk be. Megvannak hozzá a szakembereink, csak rajtunk múlik, hogy itthon tudjuk-e őket tartani“ – fogalmazott Péter Ferenc.

A tanácselnök kiemelte, Maros megyének komoly előnyt jelent, hogy az ország központi részén helyezkedik el, és ezt kihasználva a következő években egy innovatív és multifunkcionális rendezvényközpontot építenének az autópálya és a repülőtér közelében, az Erdélyi Tudásközpontot, amelyhez egy nagyméretű, Erdélyben egyedülálló adatközpontot és egy kutatóközpontot is kapcsolnának. „Az a célunk, hogy a hazai tudás ne menjen el, és a külföldi tudás idejöjjön“ – fogalmazott a tanácselnök.

A Maros megyei RMDSZ tanácselnökjelöltje számára a következő négy évben is prioritást jelent az egészségügy: a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó több klinika felújítását és a kórházak korszerű felszerelését is célul tűzte ki. A tüdőklinikát, a szülészetet és a fertőző klinikákat újítanák fel, ez utóbbit egy intenzív terápiás részleggel is kibővítik majd.

Péter Ferenc kiemelte, büszke Maros megye gazdag kulturális örökségére, természeti értékeire, és úgy véli, mindezeket másoknak is meg kell mutatni és ennek érdekében fejleszteni kell a turisztikai infrastruktúrát is. „Ahhoz, hogy még több hazai és külföldi látogatót hozzunk a megyébe, 100 km hosszú kerékpárút-hálózatot építünk a Nyárádmentén és a Mezőségen, az egykori kisvasút nyomvonalán. Emellett a régió legnagyobb és legmodernebb aquaparkját szeretnénk felépíteni Szovátán. Ezzel bővítenénk a megye kínálatát, hiszen a már létező gyógyfürdők mellett egy újabb program lehetőséget biztosítanánk a kikapcsolódásra vágyóknak.

Közlekedést érintő beruházások

Péter Ferenc programjában a megyei közlekedést érintő fontos beruházások is bekerültek. Így az egyik legfontosabb cél, hogy a térség önkormányzataival együttműködve megépítsék Marosvásárhely Mezőség felőli terelőútját, amely Nyárádtőt fogja összekötni Negyernyével, 2024-ig pedig korszerűsítik, újraaszfaltozzák a megyei utak 95 százalékát.

A tanácselnök a marosvásárhelyi repülőtér fejlesztését is folytatni szeretné „meghosszabbítjuk a repülőtér kifutópályáját, és új utasterminált építünk, hogy több járatot lehessen fogadni, és korszerű feltételeket tudjunk biztosítani az innen utazóknak. Marosvásárhely földrajzilag kikerülhetetlen, hiszen az egyetlen város Erdélyben, ahol két autópálya kereszteződik nemzetközi reptérrel és a vasúttal. Ezt kihasználandó a következő 8 évben a reptér közelében létrehoznánk a térség első olyan gazdasági csomópontját, amely összeköti a légi, a közúti és a vasúti teherszállítást, ezzel több ezer munkahelyet teremtenénk”.

A polgármesteri hivatalokkal együttműködve a megyei tanács folytatni fogja az ivóvíz- és csatornahálózat kiépítését a Maros megyei településeken. „Fel kell zárkóztatnunk a vidéket! A célunk az, hogy 2030-ra a települések 95 százaléka legyen közművesítve, azaz: legyen víz, gáz és csatornahálózat a Maros megyei településeken” – mondta Péter Ferenc. 

Hulladékgazdálkodás

A megyei hulladékgazdálkodási rendszert is tovább fejlesztik, a következő 4 évben az egész megyére ki fogják terjeszteni a szelektív hulladékgyűjtést. A tanácselnök tervei között szerepel egy Megyei Vidékfejlesztési Egyesület létrehozása is, amely abban segítene a gazdáknak, hogy tudják fejleszteni gazdaságukat, tudják értékesíteni terményeiket.

A programbemutató végén Péter Ferenc a lakosság támogatást kérte a tervek megvalósításához. „Ma nem csak tervekről beszéltem, hanem a jövőnkről. Az itt élő emberek következő 4-8 évéről, arról, ahova nem csak szeretnénk, de el is kell jutnunk. Azért, hogy Maros megye minden téren az első legyen. Ehhez kérem az Önök támogatását szeptember 27-én” - zárta gondolatait az RMDSZ Maros megyei tanácselnökjelöltje.

Kapcsolódók

Kimaradt?