FRISSÍTVE – Határozatképtelenség miatt nem szavazott a parlament a kormány megbuktatásáról

FRISSÍTVE: Határozatképtelennek bizonyult a kétkamarás parlament hétfői együttes ülése, így nem szavazhatott az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) által beterjesztett bizalmatlansági indítványról, amelyben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányának leváltását kezdeményezték.

Az ülést a PNL mellett a teljes jobboldal, a kisebbségi képviselők és az RMDSZ is bojkottálta. A legnagyobb frakcióval rendelkező PSD-nek a papírforma szerint – két másik baloldali párttal együtt – elegendő törvényhozója lenne a kormánybuktatáshoz, de több képviselőjük és szenátoruk is hiányzott.

A parlament együttes ülése a törvényhozók több mint felének – legalább 233 képviselőnek és szenátornak – részvétele esetén lett volna határozatképes. Hétfőn – a kora délutánról elhalasztott második összehíváson – mindössze 226-an voltak jelen. A PSD elnöki tisztségébe nemrégiben megválasztott Marcel Ciolacu házelnök bejelentette: kezdeményezni fogja, hogy zárják ki a pártból azokat, akik beteget jelentettek, és távolmaradásukkal ellehetetlenítették a bizalmatlansági indítvány megszavazását.

Hiányoztak az ülésről a nemzeti kisebbségek csoportjának képviselői, valamint a Népi Mozgalom Párt (PMP) valamennyi törvényhozója. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Benedek Zakariás közölte, hogy a szövetség egyetlen törvényhozója sincs jelen a teremben. „Ha lesz kvórum, mi is jelen leszünk, de nem szavazunk" – tette hozzá. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti frakcióinak vezetői szintén bejelentették, hogy elhagyják az üléstermet. Az egyik frakcióhoz sem tartozó szenátorok közül csak Nicolae Marin, Călin Popescu-Tăriceanu, Adrian Ţuţuianu és Emilia Arcan volt jelen a teremben, a képviselők közül pedig Dumitru Lovin. A Pro Románia 21 törvényhozója viszont jelen volt az ülésen, a PSD-frakciókból pedig öten hiányoztak.

Bár a bizalmatlansági indítvány megvitatásához nem volt szükség határozatképes létszámra, szavazni úgysem lehetett volna róla, ezért az ülést berekesztették. A kormánybuktatást a járványhelyzet rossz kezelésére, a gazdasági és egészségügyi „káoszra" hivatkozva, a PNL-kormányt korrupcióval vádolva a legnagyobb frakcióval rendelkező PSD kezdeményezte. Először fordult elő, hogy a parlament rendkívüli ülésszakán terjesszenek be bizalmatlansági indítványt: ennek alkotmányosságát a PNL megkérdőjelezte, de óvásukat még nem bírálta el az alkotmánybíróság.

Szeptember elsején megkezdődik a parlament rendes őszi ülésszaka, így további alkotmányossági vitákat szülhet az, hogy egyáltalán napirendre kerülhet-e még egy másik (rendkívüli) ülésszakon beterjesztett bizalmatlansági indítvány. Politikai elemzők szerint a PSD-t eddig ideiglenes elnökként vezető Ciolacu számára azért volt fontos a harcos, kormánybuktatástól sem visszariadó ellenzéki szerep, hogy erőt mutasson fel párttársai előtt a PSD augusztus 22-én lezajlott tisztújító kongresszusa előtt. Egyelőre nem világos, hogyan próbál az ellenzéki vezető kihátrálni a mostani helyzetből: visszavonja, újra beterjeszti, vagy ismét napirendre próbálja tűzni az elnapolt bizalmatlansági indítványt. Ciolacu azt ígérte: a PSD néhány napon belül dönt a folytatásról.

Ciolacu: a PNL stratégiája az volt, hogy ne legyen kvórum

A PNL stratégiája az volt, hogy ne legyen kvórum – jelentette ki Marcel Ciolacu, a PSD elnöke, miután elmaradt a bizalmatlansági indítvány vitája. A PSD elnöke kitartott amellett, hogy amennyiben szavaztak volna a bizalmatlansági indítványról, a PSD 250 támogató szavazatot gyűjtött volna be. Elmondta: megpróbáltak többséget szerezni az indítvány elfogadásához, de nem sikerült.

Hozzátette: legtöbb két napon belül összeül a párt országos politikai tanácsa, amely eldönti, hogy mi legyen a következő lépés az indítvánnyal kapcsolatban, amelyet – szögezte le a pártelnök – nem vonnak vissza.

„Továbbra is tárgyalásokat folytatunk, mert befejeződik a rendkívüli ülésszak és kezdődik a rendes szesszió, alkotmányos jogunk, hogy vagy szavazunk erről a bizalmatlansági indítványról, vagy újat nyújtsunk be” – hangoztatta Ciolacu.

PSD: a liberálisok a legpiszkosabb eszközöket is felhasználták

A PNL kétségbeesetten védte hatalmi pozícióját; a politika legpiszkosabb eszközeit is felhasználta – írta közleményében a Szociáldemokrata Párt, miután hétfőn kvórumhiány miatt elmaradt a bizalmatlansági indítvány vitája.

A PSD szerint a liberálisok „megvették kilóra” az őket támogatni hajlandó képviselőket. „Ma mindenki meggyőződhetett arról, hogy ki támogatja az Orbán-kormányt, a korrupciót és a politikai vándorlást, és ki nem. A nyilvánosság előtt tett nyilatkozatokkal ellentétben, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) ma bizonyította, hogy együtt kormányoznak a PNL-vel, és így felelősek ennek minden döntéséért" – írták.

Közzétette: Partidul Social Democrat – 2020. augusztus 31., hétfő

 

A szociáldemokraták megemlítik, hogy a PSD parlamenti képviselői jelen voltak a teremben, kivéve ötöt, „akik a románok iránti kötelességük teljesítése helyett az árulást választották".

Alfred Simonis, a PSD alsóházi frakcióvezetője szintén a „vitéz” USR-re hívta fel a figyelmet, amely jóllehet korrupcióval, nepotizmussal, és politikai kalandorsággal vádolja a PNL-t, ma bebizonyította, hogy „tulajdonképpen kormányon van”. Véleménye szerint a PMP ugyanezt a „kettős játékot” űzi.

A frakcióvezető szerint „nem lenne szerencsés”, hogy a rendkívüli parlamenti szesszióban benyújtott bizalmatlansági indítványt a rendes ülésszakban tárgyalnák meg. Hozzátette: amikor Marcel Ciolacu pártelnök arról beszélt, hogy 150 támogató szavazatot fog kapni az indítvány, valószínűleg beleszámította az RMDSZ szavazatait is. „Számítottunk az RMDSZ támogatására is, amely ma nem jelent meg a szavazáson, mert azt hittük, hogy azok után, ahogyan az államfő és a kormány viszonyult a magyar közösséghez, az RMDSZ sem fogja támogatni ezt az Orban-kabinetet” – fogalmazott.

Barna: elkerültünk egy politikai válságot, de a többi probléma megmaradt

A parlament egy egész napot töltött el azzal, hogy a felelőtlen PSD meggyőződjön arról, hogy a bizalmatlansági indítvány nevetséges kezdeményezés, és nem lehet megszavazni – fogalmazott Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.

„Hasznosabban is eltölthettük volna ezt a napot: beszélhettünk volna az adók csökkentéséről, a szükségállapot és a veszélyhelyzet alatt leleplezett korrupciós bűncselekményekért járó büntetési tételek növeléséről, a családorvosi rendszer finanszírozásának bővítéséről, a kétnapos szavazás bevezetéséről. Végül, de nem utolsósorban megvitathattuk volna a megválasztott helyi tisztviselők különnyugdíjának megszüntetését. Ezeket a pénzeket azoknak kell megkapniuk, akik valóban rá vannak szorulva" – írta Facebook-bejegyzésében Barna.

Parlamentul României a pierdut azi o zi întreagă pentru ca un PSD iresponsabil să se convingă că moțiunea sa de cenzură...

Közzétette: Dan Barna – 2020. augusztus 31., hétfő

 

„Ma a parlamentnek sikerült elkerülnie egy politikai válságot, de az ország összes többi problémája megmaradt – vélte.

Orban: köszönet azoknak, akik kiálltak mellettünk

Köszönetet mondott Ludovic Orban miniszterelnök azoknak a politikai pártoknak, köztük az RMDSZ-nek, amelyek „kiálltak” a Nemzeti Liberális Párt mellett, és nem vettek részt a bizalmatlansági indítvány vitáján.

„Szeretnék köszönetet mondani azoknak a politikai pártoknak, amelyek osztották a véleményünket, hogy alkotmányellenes a bizalmatlansági indítvány, és nem vettek részt az ülésen, így nem volt kvórum. A Mentsétek meg Romániát Szövetségről (USR), a Népi Mozgalom Pártról (PMP), az RMDSZ-ről és a nemzeti kisebbségi parlamenti csoportjáról van szó” – mondta. Orban köszönetet mondott azoknak a független parlamenti képviselőknek is, akik „megértették, hogy Romániának kormányra van szüksége, és akik nem támogatták a PSD politikai kalandját”.

A miniszterelnök szerint akkor sem lett volna kvórum, ha a PSD összes képviselője jelen lett volna: 226-an jelentek meg, öt szocialista hiányzott, viszont a döntéshez 233 törvényhozóra lett volna szükség. „Tehát volt egy többség, amely minket támogatott, amely megértette, hogy Romániának kormányra van szüksége, és nem kockáztatták, hogy káosz alakuljon ki az országban. Köszönöm nekik, hogy kiálltak mellettünk, és meg vagyok győződve arról, hogy továbbra is együttműködünk, ahogyan eddig is tettük" – hangoztatta Orban a Parlamentben.

A kora délutáni ülést itt, a késő délutánit itt követtük percről percre-tudósításunkban.

(Nyitókép: Ludovic Orban és kormánya fellélegezhet | Forrás: a kormány Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?