Így oldották meg az iskolakezdést más európai országokban

Romániában szeptember 14-én kezdődik az iskola, de az egészségügyi szabályokat még nem véglegesítették, és sok még a megválaszolatlan kérdés. Azt néztük meg, hogy más európai országban hogyan oldották meg vagy fogják megoldani az oktatás újraindítását.

Svédország ebben a tekintetben is kilógott a sorból: a skandináv államban a járvány tavaszi kirobbanásakor sem zártak be az iskolák, és nem vezettek be túlságosan szigorú egészségügyi szabályokat sem. Ezt a stockholmi illetékesek részben azzal is magyarázták, hogy ezzel pontosabb képet kaphattak arról, miként terjedhet a vírus az oktatási intézményekben.

A legismertebb svéd vírusszakértő, Anders Tegneli úgy véli, hogy az iskolák nyitva tartása nem hatott ki számottevően a fertőzések gyakoriságára. Úgy vélekedett, hogy bizonyos országok gyakorlata, miszerint bezárják, majd ismét kinyitják, majd újra bezárják az iskolákat, lejáratja a hatóságok tekintélyét. Svédországban amúgy a nyári vakáció után, augusztus 30-án kezdődik újra a tanítás. 

Védőbuborékok Dániában

Dánia volt az első európai ország, ahol egy hónapos szünet után, már április 15-én újraindult a tanítás. Erről a dán parlament döntött, azzal érvelve, hogy a gyermekeknek joguk van a tanuláshoz. A skandináv országban a 2 és 12 év közötti gyermekeket 12 tanulót fős „mikrócsoportokba” osztották be.

Ezek a csoportok úgynevezett védőbuborékban tanulnak, az oktatás szakaszosan zajlik, a gyermekek elkülönítve étkeznek és játszanak. A tanulóknak két óránként kezet kell mosniuk, az oktatási eszközöket naponta kétszer fertőtlenítik, és amikor csak lehetséges, a szabadban tartják az órákat. A padokat két méteres távolságra helyezik el egymástól, a tanulóknak viszont nem kell maszkot viselniük. A szülők nem léphetnek be az iskola területére.

Németországban nem mindenütt kötelező a maszk

Németországban tavasszal több iskola is újranyitott, az oktatás azonban csupán a nyári szünidő után, több szövetségi tartományban a szokásosnál jóval korábban, augusztus 3-tól indult be teljes mértékben. Mecklenburg-Elő-Pomeránia szövetségi tartomány nyitotta meg elsőként valamennyi iskoláját, mivel itt volt a legalacsonyabb a fertőzések szintje. A tartományt Berlin, Brandenburg, Schleswig-Holstein és Észak-Rajna-Vesztfália követte.

Az iskolai maszkviseletről még folyik a vita Németországban. Schleswig-Holsteinban ez nem kötelező, Berlinben és Brandenburgban az iskolai folyosókon, az étkezdékben és a lépcsőkön kötelező a maszkviselet, Észak-Rajna-Vesztfáliában pedig augusztus végéig az osztályokban is kötelezővé válik. Németország oktatási minisztere, Anja Karliczek viszont azt szeretné, hogy az iskolákban mindenhol kötelező legyen az arcmaszk viselete.

Arcpajzs a tanároknak Olaszországban

A járványtól igencsak sújtott Olaszországban szeptember 14-én nyitnak az iskolák. A védőtávolság betartása érdekében kisebb osztályokat szerveznek, ehhez viszont további 50 ezer tanárra lenne szükség. A tanulóknak és tanároknak maszkot kell viselniük – a tanárok műanyag arcpajzsot is kapnak. Ahol csak lehetséges szabadtéren vagy színháztermekben, múzeumokban zajlik eleinte az oktatás.

A spanyol illetékesek közlése szerint kinyitnak ugyan az iskolák, de az oktatás lényegesen különbözni fog az eddigiektől. Az osztályokban legtöbb 20 tanuló lehet majd, a gyermekeket külön csoportokba szervezik. A tanulóknak be kell tartaniuk a másfél méteres védőtávolságot, és a hatóságok a maszk viseletét ajánlják. Az iskolák szeptember 4-én nyitnak.

Nem törődnek a szülők aggodalmaival Varsóban

Franciaországban májusban újra kinyitottak az iskolák, ám a járvány gyors terjedése miatt a legtöbb oktatási intézményt ismét bezárták, jóllehet a kormány szerint a fertőzések még az iskolakezdet előtt történtek.

Az oktatás újraindítását Emmanuel Macron államfő kötelezővé tette, a legtöbb iskola június végén nyílt meg, de nem volt kötelező az egyméteres védőtávolság betartása – a körülmények ezt nem tették lehetővé –, sem a védőmaszk viselete. Az oktatás viszont igen rövid ideig tartott, mivel a tanév július elején véget ért.

Lengyelországban Dariusz Piontkowski oktatási miniszter a napokban közölte, hogy a legtöbb tanintézményben visszatérnek a hagyományos oktatáshoz. A varsói kormány kötelezi majd a szülőket, hogy küldjék iskolába gyermekeiket, még akkor is, ha aggódnak a fertőzés veszélye miatt. A miniszter a fenntartásokra reagálva azzal érvelt, hogy a szülők nem vírusszakértők. A tanév Lengyelországban szeptember 2-án kezdődik.

Így zajlik az új tanév Magyarországon

Magyarországon egy járványügyi intézkedési terv betartásával kezdődik az iskola. A dokumentum szerint az ország helyzete biztonságos, ezért szeptember elsején a hagyományos nevelés-oktatás megkezdése indokolt. A tanintézetekben mindenre kiterjedő fertőtlenítő takarítást kell elvégezni, a nevelési-oktatási intézményeket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja, az oktatásban és nevelésben, illetve az intézmények működtetésében csak egészséges és tünetmentes dolgozó vehet részt.

Az osztálytermekben lehetőség szerint gondoskodni kell a tanulók lazább elhelyezéséről, nagyobb termek vagy egyéb rendelkezésre álló helyiségek bevonásával. A közösségi terekben egyszerre csak annyi gyermek, tanuló tartózkodhat, hogy betartható legyen a 1,5 méteres védőtávolság.  A tanítási órákon, foglalkozásokon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező.

Az intézmények bejáratánál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt kell biztosítani, annak használatára fel kell hívni a figyelmet, az étkezéseket pedig úgy kell megszervezni, hogy az osztályok, óvodai csoportok keveredése elkerülhető legyen, sorban állás esetén a védőtávolság betartható legyen. Ugyanakkor karantén nélkül léphet az országba a határ 30 kilométeres sávjából ingázó tanuló, ami megkönnyíti az erdélyi diákok iskolába járását.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?