banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Így alakítaná át Csíkszeredát a következő tíz évben Korodi Attila

Ismertette programját kedden Csíkszeredában Korodi Attila, az RMDSZ csíkszeredai polgármesterjelöltje. A márciusi előválasztáson Ráduly Róbert, jelenlegi polgármesterrel szemben győzedelmeskedő politikus az elképzeléseit részben a jelenleg is futó projekteket kiegészítve fogalmazta meg, hangsúlyt fektetve a fiatalok megtartására, az idősek életkörülményeinek javítására, a gazdasági élet fellendítésére.

Kulturális, innovációs találkozási ponttá alakítaná megválasztása esetén Korodi Attila az egykori Szakszervezetek Művelődési Házát, amely előtt a sajtó képviselőinek bemutatta választási programját. Mint a polgármesterjelölt elmondta: a tavaszi, előválasztási kampány során megfogalmazott célkitűzések mentén haladva, a jelenleg is futó projekteket magában foglaló és kiegészítő programot állított össze önkormányzati képviselő-jelöltségre pályázó csapatával.

A program ismertetése során Korodi Attila kitért a város vállalkozóinak helyzetére, a turizmusra, az oktatásra, az idősebb generációk problémáira, a fiatalok helyben maradásának elősegítésére, illetve a lakóövezetek aktuális gondjaira. A képviselő külön fejezetben foglalkozott Csíkszereda térségbeli szerepével.

A versenyképes város megtervezését és kialakítását tartja az egyik legfontosabb feladatának Korodi Attila, kiemelve: Csíkszeredában az alkalmazottaknak jelenleg több mint fele a közszférában tevékenykedik. „Azt szeretnénk, hogy ezek az arányok megváltozzanak. Ez egy nagyon komoly program lesz. Részben egy vállalkozóbarát Csíkszeredát kívánunk létrehozni, ami nem csak a helyi kisvállalkozásoknak, hanem az ide betelepülni szándékozó nagyvállalkozásoknak is ad egy táptalajt. Erre új adózási politikát szeretnénk kialakítani, ami ösztönzi a vállalkozást, ösztönzi a fejlesztést” – emelte ki Korodi. 

A vállalkozóbarát város elérése érdekében szeretnék a városi ügyintézést teljes mértékben digitalizálni, tette hozzá. A jelölt a téma kapcsán kiemelte a város ipari zónájának fejlesztési szükségleteit is. A turizmus fejlesztése kapcsán Korodi Attila kiemelte: számos olyan érték, alkotó, létesítmény, esemény létezik a városban, ami ide tudja vonzani a román és magyar ajkú érdeklődőket egyaránt.

Az idegenforgalom fellendítését várják különböző esemény-sorozatok megszervezésétől, amelyek a már működők mellett kiegészülnének újakkal is, ugyanakkor újjá szeretnék éleszteni például a csíki jazz-fesztivált. A turizmus kapcsán Korodi Attila kitért arra is, hogy a megyeszékhely egészségügyének fejlesztésével lehetőséget kap az egészség-turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázására is.

"Azt szeretnénk a fiataloknak, amit ők szeretnének"

A polgármesterjelölt hangsúlyozta: a fiatalokat szeretnék bevonni a várossal kapcsolatos sarkalatos kérdések megoldásába az oktatástól, a városfejlesztésen át a rendezvények szervezéséig. Szerinte a világ folyamatos változásaival csak úgy tud lépést tartani a megyeszékhely, ha a fiatalok meglátásait, tapasztalatait is figyelembe veszik. Ezért Sepsiszentgyörgy példája nyomán szeretnék a fiatalok hazatelepedését segíteni, többek között a könnyebb bürokratikus ügyintézés megteremtésével is. „A fiatalok igényelték, hogy legyen Szereda-kártya, amely a fiatalokat bekapcsolná az itteni esemény-sorozatokba, rendezvényekbe, szolgáltatásokba" – részletezte.

A különböző városrészeket érintő programjából Korodi Attila kiemelte: folytatni kívánják a tömbház-szigetelési programot, hasonlóan a lakónegyedek teljes felújítását is. A fejlesztések kapcsán kiemelte a megyeszékhely kertvárosi részeinek infrastrukturális javítását, valamint kitért a város nagyszabású közlekedési projektjére, amely a következő években valósulhat meg európai uniós támogatással. A politikus kiemelte még, hogy Csíkszeredának egyre inkább a térség erős mozgatórugójává kell válnia, amely folyamat során európai uniós támogatásokra támaszkodva, szoros együttműködésben a térség településeivel valósulhat meg.

Korodi Attila újságírói kérdésre válaszolva elmondta: tíz éves távlatokban fogalmazza meg programját, nem véletlenül. „Azt gondolom, az első négy év az alapozás. Számos olyan folyamat van, például a gazdasági fejlesztés, amit nem lehet egy-két év alatt beindítani. Ezek folyamatos és négy év után még inkább érzékelhető folyamatok lesznek” – emelte ki a polgármester-jelölt.

Kapcsolódók

Kimaradt?