Csütörtökön olvassák fel a bizalmatlansági indítványt a két ház együttes ülésén

A képviselőház és a szenátus csütörtök délben kezdődő együttes ülésén olvassák fel a Szociáldemokrata Párt (PSD) által az Orban-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.

A rendkívüli ülésszak összehívására vonatkozó döntést szerdán hagyta jóvá a két házelnök, Marcel Ciolacu és Robert Cazanciuc.

Az összesen 205 képviselő és szenátor által aláírt bizalmatlansági indítványban a szociáldemokraták azt állítják, hogy a kormány képviselői megszegtek valamennyi szabályt, amelyet ők maguk hoztak a járvány terjedésének fékezése érdekében, és végérvényesen elvesztették hitelüket a járvány nem megfelelő kezelésével.

A bizalmatlansági indítvány felrója továbbá a kabinetnek, hogy sok esetben egymásnak ellentmondó intézkedéseket hozott, ugyanakkor azzal vádolja a kormányt, hogy „a koronavírus leple alatt kifosztotta az államkasszát”, jelentős összegeket irányítva át a közpénzből a liberálisokhoz közel álló cégeknek.

A rendkívüli parlamenti ülésszak augusztus 20. és 31. között tart. Augusztus 24-én, hétfőn újabb bizottsági ülések lesznek, kedden szakbizottsági ülésekre és plenáris ülésre is sor kerül, augusztus 26-án, 27-én és 31-én pedig a szakbizottságok üléseznek.

A szabályzat szerint a bizalmatlansági indítványt a benyújtása után legtöbb öt nappal kell felolvasni a két ház együttes ülésén, majd legtöbb három napon belül sort kell keríteni az ezzel kapcsolatos vitára és szavazásra.

Ludovic Orban miniszterelnök kedden példátlannak nevezte, hogy rendkívüli ülésszakban nyújtotta be az ellenzék a bizalmatlansági indítványt, és közölte, hogy emiatt alkotmányos jogi konfliktus megállapítását fogja kérni az alkotmánybíróságtól.

Kapcsolódók

Kimaradt?