Közel ezer erdélyi magyar nő indul az önkormányzati választásokon

Az RMDSZ Nőszervezet fontos eredménynek tartja, hogy az idei helyhatósági választásokon 911 erdélyi magyar női jelölt indul – közölte szerdán a szervezet. Céljuk az, hogy évről-évre több nő vegyen részt a közéletben, a döntéshozatalban.

Az RMDSZ listáin a befutó helyek 16 százalékát (378 személy) foglalják el nők, akik közül 11-en polgármesterjelöltek és 38-an megyei tanácsos-jelöltek. Összesen 16 megyében indulnak magyar női jelöltek az önkormányzati választásokon, jelenlétük a szórványban sem elhanyagolható – tájékoztatott a nőszervezet.

Arad megyében 20 százalék felett van a befutó nők aránya, Fehér megyében a befutó helyen lévő jelöltek közel felét nők alkotják. Bihar megyében 107 női jelölt közül 49-nek van valós esélye arra, hogy el is nyerje az adott tisztséget.

Szilágy megyében két női jelölt indul a megyei tanácsosi címért, közülük Bogya Anna első mandátumos jelölt van befutó helyen. Szatmár megyében négy nő is szerepel megyei tanácsosi listán, itt Giurgiu Kovács Mónika és Fanea Imola került befutó helyre.

Kolozs megyében 116 női jelölt indul a választásokon, közülük ketten a polgármesteri tisztséget szeretnék elnyerni. Maros megyében 60 befutó nő szerepel az RMDSZ listáin, ahol négy esélyes polgármesterjelölt is szerepel.

Hargita megye három térségében 15 százalékos a női befutó jelöltek aránya, itt a megyei tanácsosi listán hét nő is szerepel. Kovászna megyében négy női megyei tanácsos-jelölt is befutó helyen van, polgármesterként pedig Szotyori Angéla Gizella indul Málnás községben.

A városok szintjén is jelen vannak a női jelöltek: Sepsiszentgyörgyön öt női tanácsosjelölt is befutó helyen szerepel, Csíkszeredában négy, Marosvásárhelyen és Kolozsváron pedig két-két személy.

Az RMDSZ Nőszervezetének elnöke, Biró Rozália szerint jelöltjeik széleskörű vezetői tapasztalattal, sokévnyi közösségépítői munkával, szaktudással bővítik az RMDSZ érdekképviseleti és érdekérvényesítési tevékenységét. Ismert és elismert tagjai településeiknek. Vannak, akik először, mások pedig újból kérik közösségeik támogatását a helyi vagy megyei tanácsosi, illetve polgármesteri tisztséghez.

„Meggyőződésem, hogy eddigi munkásságuk, programjuk, amelynek megvalósítását ígérik megválasztásuk esetén, biztosíték arra vonatkozóan, hogy a következő négy évben is családközpontú, egymásra figyelő, és hatékony képviselete lesz a romániai  magyarságnak” – idézte a közlemény Biró Rozáliát, hozzátéve, hogy az RMDSZ Nőszervezet az elmúlt években képzésekkel, mentoringgal segítette a női jelöltek és önkormányzati képviselők munkáját.

Kapcsolódók

Kimaradt?